U17, U19: mindkét válogatott itthon játssza Eb-selejtezőit
U19 férfi   |   Archívum   |   2013. november. 28., 12:21
U17, U19: mindkét válogatott itthon játssza Eb-selejtezőit

A svájci Nyonban, az UEFA székhelyén elkészítették a 2015-ös U17-es és U19-es korosztályos Európa-bajnokságok jövő őszi selejtezőinek beosztását.

Mindkét magyar válogatott a hazai pálya előnyét élvezheti a négycsapatos minitornán, az U17-es és az U19-es viadalt is az MLSZ rendezi meg.

Az 1998-as születésű játékosokból álló U17-es válogatottunk a horvát, az izraeli és a kazah korosztályos csapattal játszik október 21-26. között. Az 1996-os születésű futballistákból álló U19-es együttesünk a szlovák, az örmény és az azeri együttest fogadja, a minitornát november 10-15. között rendezik meg.

Mindkét korosztályra igaz, hogy a csoport első két helyezettje jut a 2015 tavaszán esedékes Eb-selejtező elitkörbe.

- Nehéz, kiegyensúlyozott csoportba kerültünk. A horvát utánpótlás mindig is erős volt, az izraeli pedig az utóbbi években ért el kiemelkedő eredményeket - mondta az mlsz.hu-nak a sorsolásról Szepessy László, az 1998-as korosztály szakvezetője. - A kazah válogatott is okozhat meglepetést, hiszen rengeteg pénzt ölnek náluk a labdarúgásba, biztos vagyok benne, hogy ők is gyors, dinamikus focit játszanak majd. A hazai pálya előny számunkra, de az is fontos, hogy a lehető legerősebb ellenfelekkel szemben készülhessünk fel a selejtezőkre, mert csak így tudunk megfelelően felkészülni az előttünk álló feladatra. A cél nem lehet más, mint a továbbjutás, ezzel a korosztállyal ugyanis az Eb-döntő elérése a célunk.

- Örömteli, hogy mi rendezzük a tornát, a hazai pálya nagy előnyt jelent egy ilyen selejtezőben - mondta a sorsolás után Pisont István, az 1996-os korosztály szövetségi edzője. - Riválisaink nem tartoznak az európai elitbe, de mindhárom válogatottat tiszteletben tartjuk, hiszen azt már korábban is megtapasztalhattuk, hogy ezen a szinten sincsenek könnyű ellenfelek. A célunk egyértelmű, tovább kell jutnunk az elitkörbe, és úgy gondolom, ha nem jön közbe semmi váratlan akadály, ezt teljesíteni is fogjuk. Ennek a korosztálynak fél éve egyetlen percen múlt az Európa-bajnoki szereplése, azóta is jelentős hiányérzetünk van emiatt, a következő sorozatban szeretnénk javítani és kiharcolni a részvételt az Eb-döntőben.

Csütörtökön elkészítették a UEFA Régiók Kupája 2014-2015-ös szezonjának csoportbeosztását is, a magyar amatőrválogatott az izraeli, a litván és az ír csapat mellé.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.