Porecsbe utazik az U19-es csapat
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. február. 09., 11:51
Porecsbe utazik az U19-es csapat

Három nappal a Felcsút elleni felkészülési meccs után ismét találkoznak az U19-es együttes tagjai. A csapat - már Várhidi Péter vezetésével - Horvátországba utazik, ahol két edzőmérkőzést játszik majd a házigazdák válogatottja ellen.

Kedden és csütörtökön lép pályára a gárda

A keret tagjai - akikhez ezúttal nem csatlakozhatnak az idegenlégiósok - vasárnap reggel kelnek útra, és délután már átmozgató edzés vár rájuk az észak-horvátországi városban. A felkészülési program legfontosabb részeként a csapat kedden 14 órakor Porecsben, majd csütörtökön 11 órakor Umagban játszik felkészülési összecsapást a horvátok U19-es együttese ellen.

Mint ismeretes, a korosztályos csapat, amely tavaly ősszel csoportelsőként kvalifikálta magát az Európa-bajnoki selejtezők elitkörébe a májusi, írországi tétmérkőzésekre készül, amelyeken a házigazdák, azaz az ír válogatott mellett Németország és Bulgária lesz az ellenfele.


Az U19-es válogatott kerete

Kapusok:
Esterházy Mátyás (Budafoki LC), Bákonyi Norbert (DVSC-TEVA)

Hátvédek:
Úr László (Nyíregyháza Spartacus), Sipos Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Mészáros Márk (Újpest FC), Nagy József (Ferencváros), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Nagy Tamás (Kazincbarcika FC)

Középpályások:
Gulyás Máté (Újpest FC), Szakály Dénes (Kaposvári Rákóczi), Kottán Krisztián (Integrál-DAC), Huszák Tamás (Diósgyőri VTK), Tandari Tamás (Vasas SC), Elek Ákos (Kazincbarcika FC), Nagy Sándor (Ferencváros), Pátkai Máté (MTK Budapest)

Támadók:
Lencse László (MTK Budapest), Pölöskei Péter (BKV Előre), Fekete Ádám (Nyíregyháza Spartacus), Simon Attila (MTK Budapest)



Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.