Az OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján mind az öt mérkőzésen a hazaiak nyertek, a vendégcsapatok közül egyedül a Kecskemét szerzett gólt.
MVM Paks - Újpest FC 2-0 (2-0)
Vezette: Radványi Ádám (Szpisják Zsolt, Albert István)
Gólszerző: Hrepka az 5., Hrepka a 27. percben
Kiállítva: Magasföldi a 66. percben
Kevesebb mint öt percet kellett várni az első gólra, ekkor egy pontos indítást követően Hrepka Ádám cselezett jobb oldalról a kapu felé, majd az öt és feles sarkától ballal a jobb sarokba helyezett (1-0). A 27. percben ismét Hrepkát indították jó ütemben, a támadó 11 méterről a lécre emelt, majd a kipattanót kapásból a hálóba lőtte (2-0). A szünetig tovább növelhette volna előnyét a Paks, de a helyzetei kimaradtak, így 2-0-al fordultak a csapatok. Az Újpest a második félidőben egy fokkal aktívabb lett, de ez a szépítéshez is kevés volt, a vendégek Magasföldi József kiállítása után sem tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát, a Paks megérdemelten győzött.
Budapest Honvéd - ZTE FC 2-0 (2-0)
Vezette: Veizer roland (Berettyán Péter, Márkus Tamás)
Gólszerző: Ivancsics a 19., Ivancsics a 24. (11-esből) percben
A dobogóra pályázó Honvéd és a nyeretlenül sereghajtó ZTE kispesti mérkőzésén a hazaiak a várakozásoknak megfelelően gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, és a 19. percben megszerezték a vezetést is, Kovács Gergő rövid felszabadítási kísérletét követően Ivancsics Gellért 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). Öt perccel később a Tchami buktatásáért megítélt büntetőt Ivancsics értékesítette, kettőre növelve saját és csapata góljai számát (2-0). A ZTE először a második félidő elején mutatta jelét annak, hogy bízik a pontszerzésben, de hiába vált aktívabbá, gólt nem sikerült szereznie, a Honvéd magabiztosan gyűjtötte be a három pontot.
Haladás - Vasas 3-0 (2-0)
Vezette: Berke Balázs (Viszokai László, Márton Zsolt)
Gólszerző: Nagy a 19., Vujovics a 26., Oross a 79. percben
Kiállítva: Rubus az 58. percben
A mérkőzés első gólja a 19. percben született, amikor az U19-es válogatott Radó András vezette a labdát a bal oldalon, majd az alapvonal közeléből középre adott, Nagy Dániel pedig 5 méterről a jobb felső sarokba lőtt (1-0). A 26. percben ismét Radó volt a főszereplő, betört a kapu elé, Rubus Tamás pedig csak szabálytalanul tudta szerelni. A megítélt büntetőt Vujovics váltotta gólra (2-0). A folytatásban a hazaiak elégedetten őrizték előnyüket, a Vasas pedig képtelen volt újítani, s bár a 78. percben büntetőhöz jutott, nem tudott élni a lehetőséggel. Az 58. percben Rubus második sárgája után a szombathelyiek emberelőnyben játszottak, és a 78. percben megszerezték harmadik góljukat is, Nagy passza után Oross Márton lőtt a léc alá (3-0).
Kaposvári Rákóczi - Lombard Pápa 2-0 (1-0)
Vezette: Farkas Ádám (Demeter János, ifj. Varga Gábor)
Gólszerző: Grumics a 7., Grumics a 72. percben
A Kaposvár a 7. percben szerzett vezetést, ekkor Miroslav Grumic tört kapura, majd 17 méterről előtte a labdát, amely a kifutó Szűcs Lajoson megpattant, majd a bal sarokban kötött ki (1-0). A Pápát nem ébresztette fel a kapott gól, a hazaiak irányítottak, és néhány kisebb helyzetet is kialakítottak a szünetig.
A második félidőben sem változott sokat a játék, a 72. percben a házigazdák megszerezték második találatukat is, végleg eldöntve a három pont sorsát: Grumic verekedte át magát a teljes hazai védelmen, majd Szűcs mellett a hálóba helyezett (2-0).
DVSC-TEVA - Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
Vezette: Oláh Gábor (Butkai Zsolt, Medovarszki János)
Gólszerző: Szakály a 15., Nagy Z. a 91., ill. Bertus a 40. percben
A bajnokságban még veretlen Debrecen az első nagy helyzetéből vezetéshez jutott, a 15. percben Szakály Péter a 16-os bal sarkától cselezte be magát a kapu felé, majd 14 méterről a bal sarokba lőtt (1-0). A folytatás is a hajdúságiaké volt, ezért volt váratlan a vendégek egyenlítő gólja: a 40. percben Bertus Lajos vezette kapura a labdát, és mivel a védők nem váltottak ki rá, 26 méterről a bal sarokba bombázott (1-1). A 79. percben a Szakály buktatásáért megítélt büntetőt Adamo Coulibaly elhibázta, a 91. percben azonban megszerezte a győztes találatot a Debrecen, egy bal oldali szöglet után Nagy Zoltán 19 méterről lőtte ki a jobb sarkot (2-1).
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.