Parádés tornagyőzelem
U19 férfi   |   Archívum   |   2006. december. 23., 13:12
Parádés tornagyőzelem

U19-es csapatunk nem vallott szégyent a tavaszi Európa-bajnoki selejtezőkön. Továbbjutnia ugyan nem sikerült a csoportból, ám a második helyen végzett, ami mindenképpen dicséretes.

A kifutó korosztály az októberi Eb-selejtezők során, Cipruson aztán egyenesen parádésan szerepelt: csoportgyőztes lett és erős, de verhető ellenfeleket kapott a jövő évi Európa-bajnoki selejtezők elitkörében.

Ausztria ellen ment el a továbbjutás

A magyar U19-es válogatott három Horvátország elleni felkészülési mérkőzéssel kezdte az évet és egy vereség (1-2) mellett két győzelmet aratott (mindkét alkalommal 3-1-re nyert). A felkészülési időszakban a magyar válogatott Szerbiával mérkőzött meg, a találkozón 1-1-es döntetlen született. A Teodoru Vaszilisz által vezetett U19-es csapat az ausztriai minitornán Oroszország ellen kezdte meg a szereplést az Eb-selejtező elitkörében. Válogatottunk a korosztályos szinten mindig erős orosz csapat ellen bravúros 1-1-es döntetlent ért el úgy, hogy Hrepka Ádám a mieinknek szerzett vezetést. A második találkozón a szintén komoly játékerőt képviselő szlovén gárdát 3-1-re verte Magyarország, a meccsen Szalai Ádám, Novák Alexisz és Rezes László volt eredményes. A nagy siker azonban sajnos a sorsdöntő mérkőzésen, Ausztria ellenében elúszott, az osztrákok 1-0-ra győztek és továbbjutottak, a magyar U19-es válogatott pedig második lett csoportjában.

Nagyszerű szereplés Cipruson

Várhidi Péter irányította azt a korosztályos válogatottat, amely kétszer is döntetlent ért el Horvátország ellen (2-2 és 1-1), majd részt vett a 13. Sztevan Vilotics Nemzetközi Ifjúsági Kupán. Sajnos, a nyitány nem sikerült jól, a fizikailag jobban felkészített Izrael 4-2-re verte Magyarországot - ezután azonban javított csapatunk, s 3-1-re legyőzte Ukrajnát. A torna zárómérkőzésén 1-1-es döntetlen következett a szerb együttes ellen, így Várhidi Péter együttese a második helyet szerezte meg.

A ciprusi Európa-bajnoki selejtezőn aztán sziporkázott a csapat: a házigazdák ellen Németh Krisztián duplájával és Farkas Balázs góljaival 3-1-re nyert, míg Azerbajdzsánt Németh Krisztián mesterhármasával, valamint Farkas Balázs és Filkor Attila góljaival 5-0-ra győzte le válogatottunk. Az utolsó mérkőzésen a döntetlen is elég lett volna a biztos továbbjutáshoz, a remekül játszó magyar gárda azonban 4-1-re verte Örményországot. Németh Krisztián ismét duplázott, Farkas Balázs és Mészáros Márk pedig újabb gólokkal tette fölényessé a sikert, így csapatunk meggyőző játékkal, a csoportból kiemelkedve lett első.

A remekül szereplő U-19-es gárda az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében Bulgária, Németország és Írország ellen vívhatja ki a továbbjutást.


A férfi U19-es válogatott idei mérkőzései:

2006. 02. 24: Magyarország-Horvátország 1-2
2006. 02. 25: Magyarország-Horvátország 3-1
2006. 02. 26: Magyarország-Horvátország 3-1
2006. 05. 04: Magyarország-Szerbia 1-1
2006. 05. 27: Oroszország-Magyarország 1-1 (Eb-selejtező)
2006. 05. 29: Magyarország-Szlovénia 3-1 (Eb-selejtező)
2006. 06. 01: Ausztria-Magyarország 1-0 (Eb-selejtező)
2006. 08. 22: Horvátország-Magyarország 2-2
2006. 08. 24: Magyarország-Horvátország 1-1
2006. 09. 11: Izrael-Magyarország 4-2 (Sztevan Vilotics Nemzetközi Ifjúsági Torna)
2006. 09. 12: Magyarország-Ukrajna 3-0 (Sztevan Vilotics Nemzetközi Ifjúsági Torna)
2006. 09. 14: Szerbia-Magyarország 1-1 (Sztevan Vilotics Nemzetközi Ifjúsági Torna)
2006. 10. 27: Ciprus-Magyarország 1-3 (Eb-selejtező)
2006. 10. 29 : Magyarország-Azerbajdzsán 5-0 (Eb-selejtező)
2006. 11. 01: Magyarország-Örményország 4-1 (Eb-selejtező)

Mérleg: 15 mérkőzés; 7 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség

(Következik: U17-es válogatott)


 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.