Megkezdte a felkészülést a női U19-es válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2012. március. 13., 09:05
Megkezdte a felkészülést a női U19-es válogatott

Az alakulóban lévő U19-es női válogatott két kiválasztó edzőtáborral kezdte a tavaszt.

Turtóczki Sándor szövetségi edző március 5-6. és 12-13. között két kiválasztó edzőtábort tartott azoknak a játékosoknak, akik eséllyel pályáznak a kerettagságra az U19-es válogatottnál. Az edzéseken nyolc olyan játékos vett részt, aki már tavaly is tagja volt ennek a csapatnak, többen az U17-es válogatottból kerültek fel, néhány labdarúgó pedig először kapott esélyt arra, hogy bizonyítson a nemzeti csapatnál.

- Negyvennégy játékost néztünk meg a két edzőtábor során, ebből alakítjuk ki azt a huszonkét fős keretet, amely megkezdi a felkészülést az őszi Eb-selejtezőkre - mondta Turtóczki Sándor a második kiválasztót követően. - Fontos megjegyezni, hogy a keretünk nyitott marad, vagyis a későbbiekben is be lehet kerülni, amennyiben valaki folyamatosan jó teljesítményt nyújt klubcsapatában. Októberig még sok időnk van, jó néhány felkészülési mérkőzés vár ránk, amelyeken lehetőségünk lesz rutint szerezni, és kialakítani azt a játékot, amivel eséllyel vághatunk neki a selejtezőknek.

Az újonnan összeálló keret március 20-án találkozik először, és két határmenti felkészülési mérkőzésen csap össze a szlovénok korosztályos csapatával.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.