Két nehéz sorozat között
U19 férfi   |   Archívum   |   2006. december. 21., 20:18
Két nehéz sorozat között

Az esztendő zárásaként értékeljük válogatottaink idei teljesítményét, felidézzük csapataink ez évi eredményeit. Összeállításunkban sorra veszünk minden nemzeti együttest, amely mérkőzést játszott 2006-ban.

Az új rend több esélyt kínál

Telek András együttese roppant nehéz esztendőt tud maga mögött, hiszen a világbajnoki selejtezők során a kontinens legerősebb együtteseivel mérte össze erejét. A csapat legjobb eredményét Ausztria vendégeként érte el augusztusban.

A magyar női válogatott két barátságos összecsapással kezdte a 2006-os esztendőt. A márciusban Szlovákia ellen vívott határmenti mérkőzéseken felemás eredményt ért el Telek András szövetségi edző gárdája: bár idegenben a szlovákok nyertek, itthon visszavágtak a vereségért a mieink.

E két mérkőzés után a vb-selejtezők sorozatának legnehezebb összecsapásai vártak a női együttesre, hiszen ellenfeleink közül Hollandia, Franciaország és Anglia gárdája is a szűk európai elitbe sorolandó. A hollandok és a franciák ellen elszenvedett hazai vereséget követően a csapat Angliába utazott, ahol a hazai gárda csak a találkozó hajrájában tudta bevenni Szvorda Melinda kapuját. Az angliai jó játék önbizalmat adott az együttes tagjainak, s a válogatott a következő mérkőzésen meglepetésre 1-1-es döntetlent harcolt ki Ausztria otthonában. A sorozatot Hollandiában zárta az együttes, s a vb-selejtezőn a vendéglátók 4-0-ra győztek.

- Az U19-es csapat sikere reményt ad arra, hogy később felnőtt szinten is beépíthetők lesznek a fiatal tehetségek - nyilatkozta honlapunknak Telek András szövetségi edző. - Nagyon nagy ugyanakkor a különbség az európai élcsapatok és a középmezőny tagjai között, ezt a saját bőrünkön is tapasztaltuk. A harcias védekezés terén sokat fejlődtünk és ez biztató. Úgy érzem, az új lebonyolítási rendben több esélye lesz majd válogatottunknak.

A december 13-án megtartott Európa-bajnoki sorsoláson kiderült, hogy a következő esztendő sem lesz könnyű: női válogatottunk Svédországgal, Olaszországgal, Írországgal és Romániával találkozik a következő Eb-sorozatban.

A női válogatott idei mérkőzései

2006. 03. 07. Szlovákia - Magyarország 3-2
2006. 03. 08. Magyarország - Szlovákia 1-0
2006. 03. 25. Magyarország - Hollandia 0-5 (vb-selejtező)
2006. 04. 22. Magyarország - Franciaország 0-5 (vb-selejtező)
2006. 05. 11. Anglia - Magyarország 2-0 (vb-selejtező)
2006. 08. 26. Ausztria - Magyarország 1-1 (vb-selejtező)
2006. 09. 24. Hollandia - Magyarország 4-0 (vb-selejtező)

Mérleg: 7 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség.

(Következik: A férfi futsal válogatott)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.