Itthon játszik az Eb-ért az U17-es válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2014. december. 03., 11:37
Itthon játszik az Eb-ért az U17-es válogatott

Nyonban, az UEFA székhelyén elkészítették az U17-es Eb-elitkör sorsolását, valamint a jövő őszi U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztását.

A Belvon Attila vezette U17-es válogatott a horvátok mögött, a második helyen jutott tovább Eb-selejtező csoportjából, és a harmadik kalapból várhatta a tavaszi elitkör beosztását. A nyoni sorsoláson a magyar válogatott a cseh, a bosnyák és a skót korosztályos együttest kapta ellenfélként, a mieink továbbjutási esélyeit növeli, hogy Magyarország ad otthont a tornának. Az elitkör küzdelmeit március 20-25. között rendezik meg. Az UEFA 2015-ben már 16 csapattal rendezi meg az U17-es Eb-t, így a nyolc csoportból az összes csoportelső mellett a hét legjobb csoportmásodik is kvalifikálja magát a kontinensviadalra.

- Úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk a sorsolással, kerülhettünk volna nehezebb négyesbe is - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila. - Egy komoly koncepcióval, jó felkészüléssel, az ellenfelek hatékony feltérképezésével megvan a lehetőség a bulgáriai Európa-bajnokságra való kijutásra. Ez persze nem lesz könnyű, a skót és a cseh utánpótlásfutball rendkívül erős, és biztos vagyok benne, hogy a bosnyákok is kiváló csapattal érkeznek majd. Első lépésben szeretnénk minden ellenfelünkről megszerezni a legfontosabb információkat, amely alapján elkezdhetjük a felkészülést a tornára. Pozitívum, hogy elnyertük a rendezés jogát, a hazai pálya előnye sokat jelenthet majd a mérkőzéseken.

DSC_5002|

Ellenfeleink közül a skótok és a csehek csoportelsőként jutottak tovább az őszi selejtezőkből, de míg a britek Gibraltárt és Feröert győzték le, az írekkel pedig döntetlent játszottak, addig Csehország a románokat, a dánokat és Andorrát is legyőzte a selejtező során. A bosnyákok csoportharmadikként kerültek az elitkörbe, a belgáktól 4-1-re kikaptak, Svájcot 1-0-ra legyőzték, Azerbajdzsánnal pedig 1-1-es döntetlent játszottak.

Nyonban elkészítették a jövő őszi Eb-selejtező tornák sorsolását is. Az 1999-es korosztály hazai rendezésű tornán méri össze tudását a grúz, a román és a szlovák válogatottal, míg az 1997-es korosztály Horvátországba utazik, ahol a házigazdák, a montenegróiak és a kazahok ellen meccsel a továbbjutásért. Az U17-es tornát október 24-29. között rendezik, az U19-es válogatott szeptember 18-23. között játszik.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.