Ismét egygólos vereség a Vilotic emléktornán
U19 férfi   |   Archívum   |   2008. szeptember. 15., 19:47
Ismét egygólos vereség a Vilotic emléktornán

Balszerencsés körülmények között második találkozóját is elveszítette a magyar U19-es válogatott a Vilotic emléktorna második napján. Ezúttal Szerbia volt csapatunk ellenfele, s a házigazdák 0-0-ás félidő után 1-0-ra győztek.

Nem indult szerencsésen az összecsapás a Göcze Gergő – Fazakas Géza, Tóth Máté, Simon Ádám, Devecseri Szilárd – Hajdu Zsolt, Takács Péter, Zelenyánszki László – Tamási Zsolt (Szokol Zsolt a 77. percben), Gosztonyi András – Bajner Bálint (Simon András 65. percben) összeállításban szereplő magyar együttes számára: Fazakas Géza ugyanis már a 24. percben megkapta második sárga lapját. Ennek ellenére a felázott pályán a hatvanadik percig bírtuk a hazaiak nyomását, ám ekkor egy jobb oldali támadás végén megszerezte a vezető (és mint később kiderült, győztes) gólját a délszláv alakulat.

- A vereség ellenére büszke vagyok a fiúkra – nyilatkozta honlapunknak Gabala Krisztián, megbízott szövetségi edző – hiszen tíz emberrel is nagyszerűen küzdöttek a hazai pálya előnyét minden értelemben élvező szerbek ellen.

A magyar csapat csütörtökön Montenegró ellen zárja a Vilotic emléktornát.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.