Hatékony volt az angolok taktikája
U19 férfi   |   Archívum   |   2013. november. 15., 15:03
Hatékony volt az angolok taktikája

U19-es válogatottunk utolsó idei felkészülési mérkőzését játszotta csütörtökön. A 4-1-es vereség után csapatunk játékosai egyetértettek abban, hogy nem volt akkora különbség a felek között, mint amit az eredmény mutat.

Mészöly Géza csapata az idei évben legyőzte már a portugálokat, az olaszokat, a franciákat és a németeket is, az angolok ellen azonban nem sikerült folytatni a sort, a britek 4-1-es győzelemmel távoztak Telkiből. Az eredmény jelentős angol fölényt sejtet, de aki ott volt a mérkőzésen, láthatta, hogy játékban közel sem volt ekkora különbség a csapatok közt.

- Ezt a meccset egyértelműen mi rontottuk el - mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Talabér Attila, az egyetlen magyar gól szerzője. - Nem azért nyertek három góllal az angolok, mert ennyivel jobbak voltak nálunk. Ha megnézzük a kapott gólokat, mindegyikről elmondható, hogy a saját hibánkból történt: az elsőt egy rossz kapuskirúgás okozta, majd háromszor is labdavesztést követő kontratámadás végén volt eredményes az ellenfél. El kell ismerni, hogy az angolok taktikája hatékony volt, korábban még nem találkoztunk olyan csapattal, amely ennyire jól kontrázott volna. Sokat léptünk előre az elmúlt évben, de ez a meccs is megmutatta, hogy még tovább kell fejlődnünk a júliusi Európa-bajnokságig.

u19meccs8|

A meccs intenzitása végig magas volt, de az igazi nehézséget az angolok érezhető fizikális előnye jelentette, ez elsősorban a megnyert párharcokban mutatkozott meg.

- A pályán nem éreztük azt, hogy az angol válogatott jobb csapat lenne nálunk, de azt el kell ismerni, hogy dinamikában, fizikálisan fölénk nőttek - tette hozzá Asztalos Dávid, a válogatott csapatkapitánya. - Célfutballt játszottak, megpróbáltak labdát szerezni a középpályán, és ha sikerült, akkor nagyon gyors kontrákat vezettek. Ezt a stílust sajnos tökéletesen játszották, hiszen négy nagyobb helyzetük volt a meccsen, és mindegyikből gólt szereztek. A meccs irama, sebessége nagy volt, de ezzel nem volt problémánk, fel tudtuk venni a ritmust, és ahhoz is hozzászoktunk már, hogy minden ellenfelünk agresszívan letámad bennünket a labdakihozataloknál, gyakran már a saját 16-osunk előterében is. Fájó a vereség, de összességében így is pozitív volt a mögöttünk álló év. Voltak nagyon jó meccseink, de az is kiderült, hogy még nem vagyunk kész csapat, ezt mutatja a hullámzó teljesítményünk: amellett, hogy bebizonyítottuk, bárkit le tudunk győzni, egy-egy mérkőzésen mélyen a valós tudásunk alatt játszottunk.

u19meccs4|

A mérkőzés után Mészöly Géza megjegyezte: míg az angol keretből szinten minden játékos első- vagy másodosztályú felnőtt kerettel készülhet, addig nálunk többen is az U21-es bajnokságban játszanak, esetleg NB III-as együttesnél szerepelnek. A Haladás második csapatában, a harmadosztályban játszó Medgyes Zoltán azt emelte ki a meccs után, hogy egy angolok elleni korosztályos válogatott meccs össze sem hasonlítható az NB III színvonalával.

- Az NB III-as bajnokikhoz semmilyen szinten nem lehet hasonlítani egy ilyen mérkőzést - így a szombathelyi szélső. - Az angolok minden tekintetben sokkal erősebbek voltak, mint bármelyik harmadosztályú ellenfél, és nem csak gyorsaságban, iramban, dinamikában, hanem fizikálisan is, pedig az egyik felnőtt futball, a másik pedig utánpótlás szint. Erőben, gyorsaságban jobbak voltak nálunk, játékban viszont nem. Szervezetten futballoztak, a széleken nehéz volt mögéjük kerülni, védekezésben nagyon jól segítették ki egymást a játékosaik. Jól kezdtünk, de az 5. percben hibáztunk, a kapott gól pedig megfogta a csapatot, elkezdtünk kapkodni, nem voltak meg a kisjátékok, túl sokat próbálkoztunk ívelésekkel. Higgadtabbnak kellett volna maradnunk, és hátrányban is a saját játékunkat játszva, türelmesen kellett volna építkeznünk, akkor jobb eredményt lehetett volna elérni. Voltak azért jó periódusaink, de a helyzetek kialakításához pontosabban és nyugodtabban kell játszani.

http://www.youtube.com/watch?v=_d49H77BjJY&feature=c4-overview&list=UUwEejTLJklgxrlWce44tL9w

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.