A svédek elleni felkészülési mérkőzésen két második félidei találattal kerekedtünk felül.
Az Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es válogatott lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is a spanyolországi La Mangában rendezett nemzetközi tornán. Tuboly Frigyes ezúttal a Dombó Dávid - Poór Patrik, Tóth Ferenc, Lang Ádám, Paku Roland - Patvaros Zsolt (Tar Zsolt, 64.), Hajdú Ádám (Király Patrik, 46.), Pekár László (Reznek Donát, 46.) - Vécsei Bálint (Szécsi Márk, 4.), Erdélyi László (Bese Barnabás, 46.), Radó András (Tóth Bálint, 76.) összetételű csapatot szerepeltette a mérkőzésen.
Pechesen kezdődött a mérkőzés, egy ütközést követően Vécsei Bálint bokasérülést szenvedett, és mindössze négy perc játék után le kellett cserélni. Válogatottunk már az első félidőben is veszélyesebben játszott ellenfelénél, ekkor azonban még csak a helyzetek számában mutatkozott meg a fölény, egyik csapat sem szerzett gólt. A fordulás után Radó András remek egyéni akciója végén megszerezte a vezetést, majd a kitámadó svédek nyitottabbá váló védelme mellett több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. A mérkőzés a 83. percben dőlt el, ekkor Szécsi Márk egy tökéletesen elvégzett szabadrúgásból vette be a svédek kapuját, beállítva a 2-0-ás végeredményt.
- Jobban és eredményesebben játszottunk a svédeknél, teljesen megérdemelten nyertük meg a meccset. Az első félidőben még kimaradtak a helyzeteink, de a szünet után két parádés góllal eldöntöttük a mérkőzést. Az elmúlt egy hét alatt sokat léptünk előre, meccsről meccsre javult a teljesítményünk, úgy gondolom, elégedetten zárhattuk le a felkészülési tornát - értékelt a mérkőzés lefújása után Tuboly Frigyes.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.