Finnországban a fiataloknak is jól megy
U19 férfi   |   Archívum   |   2011. május. 10., 19:30
Finnországban a fiataloknak is jól megy

Az Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es válogatottunk délután lejátszotta első finnországi edzőmérkőzését. A Helsinki közelében megrendezett összecsapáson a fiatalok ugyanúgy 2-1-re nyertek, mint a két ország Eb-selejtezőjén tavaly ősszel a felnőtt válogatott.

A mieink május végén kezdik meg szereplésüket a törökországi Eb-selejtező elitkörben, válogatottunk a németekkel, a törökökkel és a moldávokkal mérkőzik meg az Európa-bajnoki szereplést érő első helyért. A felkészülés a hajrájához ért, csapatunk ezen a héten Finnországban játssza utolsó előkészületi mérkőzéseit. A házigazdák elleni első összecsapást ma délután rendezték meg Helsinkitől mintegy 100 kilométerre, ahol a finneknek mi telki edzőcentrumunkhoz hasonló bázisuk üzemel.

 

A finn és a magyar U19-es válogatott nem is olyan régen találkozott egymással utoljára: az Európa-bajnoki selejtezőben tavaly októberben a mieink Tatabányán Elek Bence góljával 1-0-ra győztek az északiak ellen, és ennek köszönhetően az első helyen zárták a minitornát.

 

Szepessy László szövetségi edző az Ambrusics Róbert - Baráth Botond, Oláh Máté, Kelemen Dávid, Farkas Norbert - Nagy Gergő (Nagy Bálint, 90.), Windecker József (Nagy Armand, 66.),Czár Richárd, Skriba Máté - Vernes Richárd (Elek Bence, 60.), Ugrai Roland (Zamostny Balázs, 60.) összetételű csapatot küldte a pályára. Az elitkör első, németek elleni meccsén eltiltás miatt majd hiányzó Ponczók Csaba és Kovács István ezúttal nem lépett pályára.

 

Rosszul kezdődött a mérkőzés a mieink számára, a finnek már az első percben megszerezték a vezetést, egy hosszan előreívelt labdát fejelt a hálóba egyik támadójuk. A folytatásban a magyar válogatott játszott fölényben, egymás után dolgoztunk ki akcióinkat, és a 24. percben megszereztük az egyenlítő találatot: Skriba Máté ugratta ki Ugrai Rolandot, aki jobbal a bal alsó sarokba helyezett. A 33. percben már nálunk volt az előny, a Vernes Richárd buktatásáért megítélt büntetőt Skriba Máté értékesítette.

 

A fordulás után kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, de válogatottunk magabiztosan őrizte előnyét, és végül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

 

- A koncepció az volt, hogy azzal a taktikával, és hasonló kezdőcsapattal állunk ki a finnek ellen, mint amivel majd az elitkör első meccsén a németekkel szemben - mondta a mérkőzés után Szepessy László. - Gyorsan gólt kaptunk, de ezúttal ez inkább jót tett a játékunknak, feltoltuk a védekezésünket, és megakadályoztuk a finnek labdakihozatalait. A hazaiak nem is nagyon tudtak helyzetig eljutni, miközben mi több szép támadást is vezettünk. Végig jó felfogásban játszottunk, megérdemelten nyertük meg a találkozót. Mióta ezt a korosztályt irányítom, még nem láttam olyan jól játszani a csapatot, mint most az első félidőben. Több remek egyéni teljesítmény is akadt az együttesben, mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez. Úgy érzem, sikerült előrelépnünk, és az önbizalmunknak is jót tett ez a győzelem.

 

A két csapat csütörtökön délelőtt ismét megmérkőzik egymással.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.