Az esztendő zárásaként értékeljük válogatottaink idei teljesítményét, felidézzük csapataink ez évi eredményeit. Összeállításunkban sorra veszünk minden nemzeti együttest, amely mérkőzést játszott 2006-ban.
Sikerek Szlovákiában és Törökországban
Nagyszerű évet zárt a női U19-es válogatott, hiszen a tavasszal és az ősszel rendezett korosztályos négyestornán is jól szerepeltek a magyar lányok. Markó Edina együttese Törökországban, az Európa-bajnoki selejtezők első körében a továbbjutást érő második helyen végzett.
Három felkészülési mérkőzéssel indult a 2006-os év a női utánpótlás-válogatott számára. Márciusban egy vereség és egy döntetlen született Románia ellen, majd közvetlenül az Eb-selejtezők előtt a csapat döntetlent játszott Ausztria vendégeként.
Mivel a gárda 2005 őszén hazai pályán kvalifikálta magát az U19-es Európa-bajnoki selejtezők elit körébe, áprilisban Szlovákiában tétmeccseket játszott a csapat. Nagy meglepetésre a lányok nyertek Hollandia ellen, majd egy olaszok elleni vereség után döntetlen következett Szlovákia ellenében. Négy ponttal, és remek teljesítménnyel zárta tehát szereplését az U19-esek 'kifutó' korosztálya.
Minden siker fontos
A következő generáció legjobbjai számára (akik közül sokan szerepeltek az egy évvel idősebbek között is) újabb Eb-selejtezők következtek. A lányok Törökországba utaztak, ahol bravúros, 3-1-es győzelemmel kezdtek Portugália ellen. Igaz, Svájc legyőzte Markó Edina csapatát, ám a törökök elleni győzelem azt jelentette, hogy a magyar csapat a második helyen végzett és kvalifikálta magát az Eb-selejtezők következő szakaszába.
- A mi női labdarúgásunk helyzete nem hasonlítható a sikeres országokéhoz, így például a németekéhez, akikkel jövőre összecsapunk - nyilatkozta honlapunknak Markó Edina. - Éppen ezért van hatalmas jelentősége minden sikernek, így annak is, hogy továbbjutottunk az Eb-selejtezők első köréből, és hogy legyőztük Törökországot vagy éppen Portugáliát.
A december elején megtartott sorsolás alapján a mieink április 10. és 15. között Németországban szerepelnek. A magyar válogatott csoportjába a házigazdák mellett svédek és skótok kerültek.
A női U19-es válogatott idei mérkőzései
2006. 03. 06. Románia - Magyarország 2-1
2006. 03. 08. Magyarország - Románia 1-1
2006. 04. 12. Ausztria - Magyarország 3-3
2006. 04. 25. Magyarország - Hollandia 2-1 Eb-selejtező
2006. 04. 27. Magyarország - Olaszország 0-2 Eb-selejtező
2006. 04. 29. Szlovákia - Magyarország 0-0 Eb-selejtező
2006. 09. 26. Magyarország - Portugália 3-1 Eb-selejtező
2006. 09. 28. Magyarország - Svájc 0-3 Eb-selejtező
2006. 10. 01. Törökország - Magyarország 2-3 Eb-selejtező
Mérleg: 9 mérkőzés; 3 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség.
(Következik: Férfi U18-as válogatott)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.
A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.