Elutazott Portugáliába az U19-es válogatott
U19 férfi   |   Archívum   |   2011. november. 02., 14:10
Elutazott Portugáliába az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk péntektől Portugáliában vesz részt Európa-bajnoki selejtező tornán.

A válogatott bő keretének tagjai vasárnap találkoztak Telkiben, a Portugáliába utazó 18 játékos névsorát kedden este hozta nyilvánosságra a Tuboly Frigyes vezette szakmai stáb. Együttesünk pénteken San Marino ellen kezdi meg az Eb-selejtező tornát, vasárnap Feröer-szigetek, kedden pedig a házigazda Portugália lesz az ellenfél, a csoportból az első két helyezett jut a tavaszi elitkörbe. 

 

A mieink az őszi felkészülés során négy mérkőzést játszottak, részt vettek a szerbiai Vilotic-kupán, ahol a második helyet szerezték meg, majd hazai pályán megmérkőztek a lengyel válogatottal.

- Úgy gondolom, a felkészülés során összeállt az a keret, amely sikerrel veheti a selejtezőket - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes. - A tervezetthez képest eggyel kevesebb mérkőzést tudtunk játszani, de így is megfelelően felkészültünk a selejtezőkre. Az ellenfelek közül a házigazda portugálok képviselik a legnagyobb játékerőt, de óva intenék mindenkit attól, hogy lebecsülje a feröeri, vagy a San Marinó-i csapatot, mert ezen a szinten sincsenek már gyenge ellenfelek. Feröer-szigetek válogatottja tavaly döntetlent játszott a horvátokkal, és Litvániát is megszorongatta, ez is mutatja, hogy minden egyes mérkőzésre tökéletesen fel kell készülnünk. Egyértelműen a továbbjutás a cél, de természetesen nem mondunk le az első hely megszerzéséről sem.

Az Eb-selejtező programja:

11.04, péntek:
San Marino - Magyarország, 16.00, Barcelos

11.06, vasárnap:
Feröer-szigetek - Magyarország, 16.00, Povoa de Varzim

11.09, szerda:
Portugália - Magyarország, 16.00, Fao


A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Dombó Dávid (Illés Akadémia)
Abu Attila (Dunaújváros)

Védők:

Pál Dávid (ZTE)
Poór Patrik (MTK Budapest)
Tóth Ferenc (SZTK)
Lang Ádám (Veszprém)
Tar Zsolt (Puskás Akadémia)
Kozma Máté (Győri ETO)
Patvaros Zsolt (Kecskeméti TE)


Középpályások:

Adorján Krisztián (Liverpool)
Holman Dávid (FTC)
Hajdú Ádám (Liverpool)
Pakú Roland (Győri ETO)
Radó András (Illés Akadémia)
Szécsi Márk (Debreceni VSC)
Vass Patrik (MTK Budapest)

Támadók:

Novothny Soma (Veszprém)
Vécsei Bálint (Budapest Honvéd)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.