Egy győzelem, egy vereség Szerbia ellen
U19 férfi   |   Archívum   |   2011. augusztus. 17., 20:00
Egy győzelem, egy vereség Szerbia ellen

A női U17-es és U19-es női válogatott szerdán Algyőn mérkőzött meg a szerb korosztályos csapattal.

Az U17-es válogatott a Földes Fanni (Hargas Annamária, 41.) - Lázár Alexandra (Gál Henrietta, 69.), Mesterházi Csilla, Vőfély Noémi, Németh Loretta - Horváth Zsófia (Pintér Szonja, 78.), Görög Zsófia (Kókány Regina, 75.) - Bucher Bettina (Bognár Enikő, 41.), Diószegi Fanni (András Anita, 78.), Nagy Alexandra - Zeller Dóra (Juhász Alexandra 75.) összetételben szerepelt a mérkőzésen.

 

A mieink Németh Loretta góljával már a 7. percben vezetést szereztek, és a folytatásban is fölényben játszottak, de az újabb találatra a második félidő közepéig várni kellett, ekkor Diószegi Fanni volt eredményes. A 3-0-ás végeredményt Zeller Dóra állította be.

 

- A játékosok hozzáállásával elégedett voltam, végig jól küzdöttünk - mondta a találkozó után Hevesi Tamás szövetségi edző. - A pontrúgásainkat nagyon jól értékesítettük, az első félidőben rúghattunk volna több gólt is, majd a másodikban kevesebb passzal ugyan, de hatékonyabban játszottunk. Tavaly kikaptunk a szerbektől, most három nagyon szép góllal sikerült megvernünk őket. Elégedett voltam a pályán látottakkal, erőnlétben azonban még fejlődnünk kell.

 

Az Eb-selejtezőkre készülő U19-es válogatott az Aschenbrenner Réka – Sándor Zita, Beke Adrienn, Tóth Barbara, Balogh Henrietta - Vidács Krisztina – Szőke Zita, Gaál-Szabó Beáta, Vachter Zsófia, Nagy Dóra - Szabó Boglárka összeállításban lépett pályára a szerbek ellen, és 3-0-ás vereséget szenvedett a találkozón.

 

- Nem volt teljes a keret, ami nagyban befolyásolta az eredményt. Jobban játszottak a lányok most, mint múlt héten az osztrákok ellen, sok helyzetünk volt, de ezeket nem tudtuk értékesíteni. Akik a hiányzók helyett kerültek be a keretbe, biztatóan játszottak, elégedett voltam velük, úgy gondolom, a jövőben lehet rájuk számítani - nyilatkozta Kiss László szövetségi edző.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.