Döntetlen Románia ellen
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. április. 03., 15:31
Döntetlen Románia ellen

Az U19-es válogatott támogatója a Market Építő Zrt

U19-es válogatottunk kedden Makón Románia korosztályos együttesével mérkőzött meg. A Várhidi Péter által irányított csapat gólnélküli döntetlent ért el.

Az U19-es válogatott támogatója
a Market Építő Zrt



Sok ilyen mérkőzésre van szükség

A magyar együttes Somodi Bence - Nagy József (Vass Norbert a 40. percben), Pintér Ádám, Sipos Tamás, Vadnai Dániel - Dudás Ádám, Nagy Sándor, Kottán Krisztián (Mészáros Márk a 65. percben) - Szakály Dénes (Gulyás Máté az 50. percben) - Lencse László (Simon Attila a 70. percben), Németh Krisztián összeállításban szerepelt. A találkozót a román csapat kezdte jobban, a mieink a félidő második felében magukhoz ragadták az irányítást, de gólt nem tudtak szerezni. A második játékrész elején is a románok voltak határozottabbak, de aztán megint a magyar gárda került fölénybe. A vendégek kapuját azonban most sem sikerült bevenni - bár Dudás Ádám lőtt egy kapufát. A 75. percben a vendégek közül Bicfalvi Eric megkapta második sárga lapját, s ez után a mieink sorra dolgozták ki a helyzeteket - de eredménytelenül.

Nem sikerült gólt szerezni Románia ellen
- Nagyon kiélezett mérkőzés volt, amelynek iramára nem lehet panasz - nyilatkozta a találkozó után az mlsz.hu-nak Várhidi Péter. - Játékunk hullámzó volt, jobb és gyengébb időszakok követték egymást, de több lehetőségünk is volt a jó román válogatott ellen, amely szintén bejutott az Eb-selejtezőbe. Félkészülésünket jól szolgálta a meccs, de a külföldiek közül sajnos csak Somodi Bence volt velünk. Gyömbér Gábor, Vass Ádám, Filkor Attila, Stieber Zoltán és Farkas Balázs hiányzott. Ha a csapat kiegészül velük, kiegyensúlyozottabb lehet a játékunk. Ahhoz, hogy játékosaink fejlődjenek, sok ilyen mérkőzésre van szükség, hiszen a nemzetközi szint egészen más, mint amit itthon megszoktak a fiatalok.

A májusi Eb-selejtezők előtt - amelyek során Bulgária, Írország és Németország lesz a válogatottunk ellenfele - a csapat még két felkészülési találkozót játszik, április végén kétszer is megmérkőzik majd Szlovákia gárdájával.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.