Bronzérem a Jonatán-kupán
U19 férfi   |   Archívum   |   2006. december. 20., 16:04
Bronzérem a Jonatán-kupán

Az esztendő zárásaként értékeljük válogatottaink idei teljesítményét, felidézzük csapataink ez évi eredményeit. Összeállításunkban sorra veszünk minden nemzeti együttest, amely mérkőzést játszott 2006-ban.

Gólzáporos győzelmek

U15-ös válogatottunk sikeresnek mondható évet zárt: a nemzetközileg is elismert Jonatán-kupán bronzérmes lett a csapat, majd határmenti mérkőzéseken - egy győzelem és egy döntetlen - bizonyult jobbnak Szerbia korosztályos együttesénél. A szlovákok ellen sajnos mindkét mérkőzését elveszítette csapatunk, azonban ez a két vereség sem ront az év végi összképen.

A Jonatán-kupán az 1992-ben született korosztály legjobbjai képviselték hazánkat. Az idén 28. alkalommal megrendezett rangos nemzetközi korosztályos megmérettetésen 110 fiú csapat és 6 leány gárda vett részt.

A tornán válogatottunk kétszer harminc perces mérkőzéseket vívott. Az első találkozón az ukrán Zirka Kijev volt a mieink ellenfele, s csapatunk nagyszerű játékot produkálva, 3-0-ás félidő után 6-0-ra diadalmaskodott. A második mérkőzésen a Mátészalka sem jelentett problémát, legjobbjaink még nagyobb különbséggel, 8-0-ra győztek. A következő ellenfél, a lett Viola még rosszabbul járt, a magyar U15-ös válogatott látványos támadójátékot bemutatva 9-0-ra diadalmaskodott.

A középdöntőben az ukrán Metaliszt Harkov sem tudta megállítani a magyar korosztályos válogatottat, a mieink 6-0-ra győztek. A torna későbbi győztese, az AS Trencin azonban sajnos túl nagy falatnak bizonyult, a szlovák gárda 2-0-ra verte fiataljainkat. Csapatunk végül a bronzéremmel vigasztalódott, U15-öseink 10-1-re győztek a Debreceni Olasz Focisuli ellen.

Szlovákia ellen nem ment

Korosztályos gárdánk ezután Szerbia legjobbjai ellen vívtak két határmenti mérkőzést: a mieink Palicson Farkas Márk és Illés Marcell góljaival 2-1-re győztek, a visszavágón, Hajdukovón pedig 1-1-et játszottak a csapatok.

Októberben ugyancsak két mérkőzést vívtak korosztályos legjobbjaink, ezúttal Szlovákia ellen. Az első mérkőzést északi szomszédaink 5-1-re nyerték Rimaszombaton, és sajnos Ózdon sem sikerült győznünk: a végig támadó magyar válogatott egyik helyzetét sem tudta gólra váltani, a szerencsésebb szlovák csapat végül 1-0-ra győzött.


Az U15-ös válogatott 2006 évi eredményei

2006. 06. 22. Magyarország - Zirka Kijev (ukrán) 6-0 (3-0) (Jonatán-kupa)
2006. 06. 23. Magyarország - Mátészalka 8-0 (5-0) (Jonatán-kupa)
2006. 06. 23. Magyarország - Viola (lett) 9-0 (6-0) (Jonatán-kupa)
2006. 06. 24. Magyarország - Metalist Harkov (ukrán) 6-0 (1-0) (Jonatán-kupa)
2006. 06. 24. Magyarország - AS Trencin (szlovák) 0-2 (0-1) (Jonatán-kupa)
2006. 06. 25. Magyarország - Debreceni Olasz Focisuli 10-1 (6-0) (Jonatán-kupa)
2006. 09. 19. Magyarország- Szerbia 2-1 (1-1)
2006. 09. 21. Szerbia- Magyarország 1-1 (0-0)
2006. 10. 10. Szlovákia - Magyarország 5-1 (2-1)
2006. 10. 12. Magyarország- Szlovákia 0-1 (0-1)


Mérleg: 10 mérkőzés; 6 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség.

(Következik: Női U19-es válogatott)
 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.