Az UEFA-rangsor éllovasával mérkőzik a csapat
U19 férfi   |   Archívum   |   2007. február. 12., 12:15
Az UEFA-rangsor éllovasával mérkőzik a csapat

Eddig is egyértelmű volt, hogy a Markó Edina által vezetett magyar női U19-es válogatott nehéz csoportba került a korosztályos Európa-bajnoki selejtezők elit körében. Az azonban csak most derült ki, hogy az UEFA ranglistája alapján a német együttes, amely a tavaszi minitorna házigazdája lesz, Európa legerősebb gárdája.

Mindhárom riválisunk előttünk áll

Svédország a 6., Skócia a 12., a magyar csapat pedig jelenleg a 15. helyen áll a listán.

Elkészült az áprilisban rendezendő Eb-selejtező torna menetrendje is - tájékoztatott Igaz András, a csapat technikai igazgatója. Ez alapján Észak-Németországban, Hamburg közelében rendezik a találkozókat. A nyitónapon, április 10-én, kedden 15 órától Lübeckben a skótok ellen játszanak a lányok, két nappal később Büdelsdorfban 18 órakor a házigazdák várnak a magyar együttesre, a 15-i zárónapon pedig ugyanitt, 14 órától a svéd együttessel játszik a magyar női U19-es gárda. A csoportból egy válogatott kvalifikálja magát a nyári kontinensviadalra.

A következő korosztály Eb-selejtezőinek sorsolását február 19-én rendezik Nyonban, s ekkor - először az európai női labdarúgás történetében - az U17-es korosztály legjobbjainak versenyprogramja is elkészül. A Juhász Anita által irányított magyar csapat az eddigi eredményei alapján a 16. helyen áll az európai ranglistán.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.