Telkiben edzőtáborozott az U18-as válogatott
U18 férfi   |   Csapat   |   2024. március. 06., 21:50
Telkiben edzőtáborozott az U18-as válogatott

Utolsó alkalommal edzőtáborozott Szélesi Zoltán szövetségi edző vezetésével a férfi U18-as válogatott.

A hét első felében az MLSZ telki edzőközpontjában edzőtáborozott a 2006-os születésű játékosokból álló U18-as válogatott. Mivel nem versenykorosztályról van szó, az edzőtáborok során a hosszabb távú felkészülésre helyezik a hangsúlyt, jelen esetben az októberi Eb-selejtezőkre készül az együttes.

Az összetartásra két légiós – a Németországban futballozó Fenyő Noah, valamint az FC DAC 1904 játékosa, Vidnyánszky Mátyás – is hazautazott. Az edzőtábor egy zártkapus felkészülési mérkőzéssel zárult a Fehérvár FC II ellen. 

Szélesi Zoltán szövetségi edző utoljára tartott edzéseket a korosztály játékosainak, ugyanis nemrégiben átvette az U21-es válogatott irányítását, ezért távozik az U18-as együttes éléről.

- Egy korosztályt leadni érzelmileg is nehéz, szezon közben pedig még inkább, hiszen az alapterv az volt, hogy az U19-es selejtezőkig én készítem fel a csapatot – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. – Remek játékosok alkotják a keretet, bízom benne, hogy ősszel sikerül kivívniuk az elitkörbe való továbbjutást, nagyon fogok szurkolni a sikerükért – nyilatkozta Szélesi Zoltán szövetségi edző.

Az edzőtáborozás kerete:

Kapusok:

Lehoczki Bendegúz (Puskás)
Radnóti Dániel (FTC)

Védők:

Stumpf Gábor (MTK)
Pupp Zétény (Paks)
Umathum Ádám (Puskás)
Bacsa Benjamin (DVTK)
Kaczvinszki Dominik (Honvéd)
Bodrogi Bence (ZTE)

Középpályások:

Girsik Attila (Vasas)
Selyem Bálint (ETO)
Fenyő Noah (Frankfurt)
Balabás Bence (ZTE)
Hornyák Csaba (DVSC)
Lajcsik Vencel (DVTK)
Szabó Szilárd (FTC)
Szamosi Ádám (DVTK)
Vidnyánszky Mátyás (DAC)
Herczeg Marcell (ETO)

Támadók:

Varga Zétény (Soroksár)
Bagi Ádám (FTC)
Bakó Sámu (ETO)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Szenzációs négyes! A Wales ellen remeklő U18-as válogatottunk az A ligában folytathatja
Szenzációs négyes! A Wales ellen remeklő U18-as válogatottunk az A ligában folytathatja

Előzetesen benne volt a pakliban, hogy kell majd számolgatni a végén, de Magyarország U18-as válogatottja gondoskodott arról, hogy ne kelljen: ...

Helyzetkép az utolsó meccsek előtt: a bennmaradás és a presztízs a tét
Meccsbeszámoló
Négy gól és döntetlen Montenegró ellen

Előzetesen benne volt a pakliban, hogy kell majd számolgatni a végén, de Magyarország U18-as válogatottja gondoskodott arról, hogy ne kelljen: ...