U17: Mindig tud egy nagyot húzni a csapat
U17 férfi   |   Csapat   |   2019. május. 08., 00:53
U17: Mindig tud egy nagyot húzni a csapat

Az izlandiak elleni Eb-mérkőzést követően az MLSZ TV első gólszerzőnket, Molnár Rajmundot és a védelem oszlopát, Balogh Botondot kérdezte a találkozóról.

A portugálok után az izlandiakat is legyőzte a magyar válogatott az írországi U17-es Európa-bajnokságon, így a csoportkör utolsó fordulója előtt eldőlt, hogy első helyen jut tovább a negyeddöntőbe. Az izlandiak elleni találkozó a várt nehéz összecsapást hozta, mert hiába tudott dominálni a mérkőzés nagy részében a csapat, csak a hajrában sikerült belőni a győztes találatot.

- Nagyon defenzív futballt játszottak az izlandiak, magas belső védőik voltak, próbálták a fejjátékot erőltetni, mi pedig igyekeztünk a földön játszani, hogy megbontsuk őket középen. A gólnál ez sikerült is, gyönyörű összjáték után szereztünk vezetést – mondta Molnár Rajmund, a mieink első góljának szerzője.

– A végéhez közeledve egyre jobban nyomtuk őket a kapujuk elé, egyértelműen az volt a célunk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Az oroszok ellen is a legjobb játékunkat kell nyújtani, abba a mérkőzésbe is úgy kell belemennünk, hogy megnyerjük a mérkőzést – tette hozzá Balogh Botond, aki mindkét eddig mérkőzésünkön remek teljesítményt nyújtott a védelem tengelyében.

A magyar válogatott pénteken, magyar idő szerint 18.00 órakor játssza utolsó csoportmérkőzését a már biztosan kieső Oroszország ellen, és már az is biztos, hogy május 13-án a spanyolok vagy az olaszok ellen lép pályára a negyeddöntőben.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.