U15: Másodszor is döntetlen a macedónok ellen
U15 férfi   |   Csapat   |   2021. november. 25., 18:12
U15: Másodszor is döntetlen a macedónok ellen

U15-ös válogatottunk a keddi 1-1 után ezúttal 2-2-re végzett Észak-Macedónia korosztályos együttese ellen.

Harmadszorra is döntetlent játszottak az U15-ösök

Harmadszorra is döntetlent játszottak az U15-ösök

Férfi U15-ös válogatottunk harmadik nemzetközi mérkőzését játszotta le, ezúttal Észak-Macedónia volt az ellenfél.

Tovább

A keddi, bicskei összecsapás után csütörtökön Telkiben mérkőzött meg egymással a magyar és a macedón U15-ös válogatott. A mieink jól kezdték a mérkőzést, már az 5. percben vezetéshez jutottak: egy jobb oldali szabadrúgást követően Csorba Noel fejelt a kapu jobb oldalába (1-0). A vendégek a 21. percben büntetőből egyenlítettek, majd a 36. percben egy szöglet utáni fejessel átvették a vezetést (1-2).

A második félidőt jobban kezdte a magyar csapat, és az 55. percben sikerült egyenlítenie, egy jobb oldali akció végén Szép Márton kapta meg a labdát középen, majd a kapus mellett a hálóba helyezett (2-2). Az eredmény a lefújásig nem változott, U15-ös csapatunk negyedik nemzetközi mérkőzésén negyedik döntetlenjét érte el.

Magyarország-Észak-Macedónia 2-2 (1-2)
Magyarország: Bozó Mirkó (Pirgi Péter, 41.) - Csikós Márk (Varga Máté, 50.), Gerai Zétény (Bencsetler Máté, 50.), Kiss Bálint, Csorba Noel - Madarász Ádám, Szabó Csongor (Hős Zsombor, 72.), Bodnár Balázs - Vitályos Viktor (Pálfalvi Roland, 72.), Mondovits Kevin, Miskolczi Domonkos (Szép Márton, 50.)

A mérkőzés felvétele:


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Sokba kerültek a hibák - alulmaradtunk a törökökkel szemben
Sokba kerültek a hibák - alulmaradtunk a törökökkel szemben

Férfi U15-ös válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda törököktől Manisában.

Döntetlennel zárta írországi táborát az U15-ös válogatott
Meccsbeszámoló
Döntetlennel búcsúztunk Törökországtól

Férfi U15-ös válogatottunk 5-2-es vereséget szenvedett a házigazda törököktől Manisában.