Női Nemzetek Ligája: Albánia, Írország és Észak-Írország lesz az ellenfelünk
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2023. május. 02., 13:53
Női Nemzetek Ligája: Albánia, Írország és Észak-Írország lesz az ellenfelünk

Az UEFA a férfiak küzdelmeihez hasonló rendszerben a női válogatottak számára is létrehozta a Nemzetek Ligája-sorozatot, amelynek első kiírásában a magyar válogatott az albánokkal, az írekkel és az északírekkel mérkőzik meg.

Az első Nemzetek Ligája-idényben 51 válogatott szerepel majd a sorozat három divíziójában. A magyar válogatott az UEFA-rangsor alapján a második divízióba, annak is a 3. kalapjába kapott besorolást.

A nyoni sorsoláson a mieink az albánokat, az íreket és az északíreket kapták ellenfélnek. Az íreket és az északíreket nálunk magasabban rangsorolják jelenleg, az albánok mögöttünk vannak az UEFA ranglistáján. 

– Elégedettek lehetünk a sorsolással, de igazán nagy jelentősége nem volt annak, hogy mely csapatokat kapjuk, mert minden kalapban nagyjából egy szintet képviseltek a válogatottak – mondta a sorsolás után Margret Kratz szövetségi kapitány. – Mindig szeretem, ha erősebb csapatokkal lehet megmérkőzni, most két nálunk nagyobb játékerőt képviselő válogatottal szemben is bizonyíthatunk, hiszen az északírek résztvevői voltak a legutóbbi Európa-bajnokság mezőnyének, míg az írek az idei világbajnokságra jutottak ki, vagyis mindketten számottevő nemzetközi rutinnal rendelkeznek. 

A sorozat első kiírásában elért helyezések határozzák meg az egyes csapatok csoportbeosztását a következő Nemzetek Ligája-idényre, amely egyben a 2025-ös Európa-bajnokság selejtező sorozata is lesz majd. 

Az A divízió csoportgyőztesei részt vesznek a sorozat négyes döntőjében. A B divízió négy csoportgyőztese feljut az A divízióba, míg a négy második helyezett rájátszásos párharcban méri össze az erejét az A divízió csoportharmadikjaival.

Az első Nemzetek Ligája-kiírás csoportmérkőzéseit szeptember 20. és december 5. között rendezik meg.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...