December 5-én és 6-án a világ egyik legjobb futsalcsapata ellen lép pályára a Sito Rivera vezette magyar válogatott: az Európa-bajnoki címvédő spanyolok a nyíregyházi Continental Arénában mérkőznek meg a mieinkkel.
A magyar válogatott már javában készül a tavaszi Európa-bajnoki selejtező tornájára, és a sikeres előkészületek érdekében a lehető legerősebb ellenfelekkel méri össze tudását a következő időszakban. November elején a remek játékerőt képviselő horvátokkal játszottunk Zalaegerszegen két meccset, december 5-én és 6-án egy még nehezebb rivális, a világranglista második helyezettje, a kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok spanyol csapat lesz a mieink ellenfele.
A spanyolokkal legutóbb az idei Európa-bajnokság csoportkörében találkoztunk, a belgrádi összecsapáson sikerült szoros mérkőzést vívnunk, de végül meg kellett hajolnunk az Eb-győzelemig menetelő spanyolok nagyobb tudása előtt. Most hasonlóan nehéz dolgunk lesz, annál is inkább, mert Sito Rivera továbbra is "forgatja" keretét, igyekszik minél több játékosnak lehetőséget biztosítani a bizonyításra, hogy az áprilisi tétmeccsekre összeálljon az optimális keret.
A nyíregyházi páros mérkőzések közül az elsőt, a hétfőit 20.30-tól rendezik az M4 Sport élő közvetítése mellett, míg a Mikulás-napi visszavágó kezdési időpontja 18.00 lesz. A mérkőzésekre szóló jegyek elővételben már megválthatóak a Ticket Express honlapján 700 forintos egységáron, illetve a készlet erejéig a mérkőzés előtt, a helyszínen is lesz jegyárusítás.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Matkovics Gábor (ETO Futsal)
Tóth Gyula (ETO Futsal)
Mezőnyjátékosok:
Harnisch Ákos (ETO Futsal)
Dávid Richárd (ETO Futsal)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Hosszú Ádám (Dunaújváros)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Komáromi Péter (Ferencváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Tatai József (Veszprém)
Rábl János (Berettyóújfalu)
Gál István (Berettyóújfalu)
Szabó Péter (Berettyóújfalu)
Dróth Zoltán (Kairat Almaty)
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Férfi futsalválogatottunk a lengyelek elleni mérkőzéssel fejezte be szereplését a csehországi Négy Nemzet Tornáján.
Férfi futsalválogatottunk a lengyelek elleni mérkőzéssel fejezte be szereplését a csehországi Négy Nemzet Tornáján.