Szoros meccsen maradt alul a futsalválogatott
Férfi futsal   |   Archívum   |   2014. június. 05., 16:57
Szoros meccsen maradt alul a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott a tegnapi 5-5-ös döntetlen után, ezúttal 6-5-re alulmaradt a Szlovákia elleni meccsen.

Az első mérkőzésen szerdán jól kezdtek a mieink, három gólt is sikerült szereznünk az első játékrészben. A második félidőre frissebben jöttek ki a szlovákok és bár sikerült kétszer is a vendégek hálójába találnunk, döntetlennel végződött a találkozó, amelyen Lódi Tamás megszerezte századik válogatott találatát.

A második mérkőzés első játékrésze kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a csapatok közel azonos arányban birtokolták a labdát, a helyzetek kihasználásában azonban a szlovákok teljesítettek jobban. A mérkőzés első jelentős helyzetét a magyarok dolgozták ki: a 3. percben Lovas Norbert egy oldalberúgás után kapáslövéssel veszélyeztette a szlovákok kapuját, ám a labda kevéssel a kapu mellett landolt. Ami nekünk nem sikerült, az sajnos a szlovákoknak igen, az 5. percben a szlovák Halko hasonló szituációból szépségdíjas gólt szerzett. A vendégek tízese jobboldalról, kapásból lőtt a hosszúba, a tehetetlen Pallai Gábor mellett (0-1). A mieinknek hamar sikerült válaszolniuk a kapott gólra, a 6. percben egy kiugratást követően Harnisch Ákos talált a kapuba (1-1). A 9. percben a szlovákok megszerezték a vezetést, egy sarokrúgást követően Kyjovsky volt eredményes. A mieink a 11. percben ismét egyenlítettek, ezúttal parádés gólt szerezve: Dróth Zoltán sarokkal továbbította a labdát Gyurcsányi Zsoltnak, aki középre gurított, Lódi Tamás pedig jó ütemben érkezve megszerezte 101. találatát a válogatottban (2-2). A 12. percben Bahna révén gólt szerzett a szlovák együttes (2-3), majd a 18. percben Kozár révén tovább növelték előnyüket a vendégek (4-2).

A második játékrészre egy újonccal a soraiban állt fel a magyar csapat, Apatini Márk debütált az együttesben. A fiatal játékos góllal mutatkozott be a nemzeti csapatban, hiszen a 21. percben szépített (3-4). A 23. percben rosszul jött ki a szlovákok kapusa Oberman, Lovas Norbert pedig hét méterről az üres kapuba gurított, kiegyenlítve az állást (4-4). Nem sokáig örülhettünk, ugyanis a szlovákok Rick révén ismét vezetést szereztek (4-5). A 29. percben Gál passzát követően a hosszú oldalon érkező Lovas Norbert talált a kapuba, ismét kiegyenlítve az állást (5-5). A hajrában levittük a kapust, a 37. percben 5 a 4-ben támadtunk, de eladtuk a labdát, Kozár pedig ismét vezetéshez juttatta a szlovákokat (5-6), a vendégek ezzel a találattal megnyerték a meccset.

- A két mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket, ismét láthattuk azt, hogy kire számíthatunk a keretből és kire nem, kik azok, akik nagyobb fizikális terhelés alatt megroppannak. Követtünk el hibákat, de ezeket edzéseken ki tudjuk javítani. A játékosoknak meg kell tanulniuk jobban bánni az idővel, de a hozzáállásukkal meg vagyok elégedve. Örülök, hogy Apatini Márk bemutatkozott, nagy tehetséggel rendelkező játékos, de még sokat kell dolgoznia azért, hogy építeni lehessen rá a jövőben – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Magyarország-Szlovákia 5-6 (2-4)
Magyarország: Pallai Gábor - Trencsényi János, Lovas Norbert, Gál István, Öreglaki Norbert
Csere: Tihanyi Csaba, Mezei Dávid, Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dávid Richárd, Szeghy Szabolcs, Apatini Márk, Karacs Dániel, Gyurcsányi Zsolt

[galleryRel id="68943|Futsal: Magyarország - Szlovákia 5-6]

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.