Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Férfi futsal   |   Archívum   |   2017. szeptember. 01., 11:09
Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott a szeptember 12-i, miskolci Eb-selejtező play off mérkőzés előtt még két felkészülési mérkőzést játszik: szombaton Kína, vasárnap Finnország lesz az ellenfele Horvátországban.

Sito Rivera együttese a múlt héten véget ért, kecskeméti edzőtáborozás után ezt a hetet Zalaegerszegen kezdte meg, majd csütörtökön elutazott Zágrábba, ahol két hivatalos nemzetek közti mérkőzés vár rá. Míg Kecskeméten 25 fős keret készült együtt, addig Horvátországba 16 játékos utazott el, a miskolci összecsapáson pedig már csak 14 játékosra számíthat majd a szakmai stáb.

Csütörtökön este máris pályára lépett a csapat, de egyelőre csak egy nemhivatalos gyakorló mérkőzésen, amelyet 3-0-ra megnyert a kínaiak ellen. A két válogatott hivatalos mérkőzésére egy háromcsapatos minitorna keretében, szombaton 18.00 órakor kerül sor, másnap ugyanebben az időpontban a finnekkel játszunk, ez utóbbi találkozó a lengyelek elleni tétmeccsek főpróbájának tekinthető. A vasárnapi hazautazást követően két nap pihenőt kapnak a kerettagok, szerdán pedig Miskolcra utazik a válogatott, ekkor csatlakozik a társakhoz két légiósunk, Dróth Zoltán és Harnisch Ákos.

A play off első mérkőzését szeptember 12-én, 18.00 órától Miskolcon rendezik, a visszavágót szeptember 26-án, az észak-lengyelországi Koszalinban játsszák le. A párharc győztese vesz részt a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon. A miskolci mérkőzésre már megkezdődött a jegyek árusítása, jelenleg a Ticket Express két fővárosi irodájában (TEX Syma, TEX Bálna) lehet megvásárolni azokat, szeptember 7-től pedig Miskolcon, a Jégcsarnokban is megválthatóak a belépők, 1000 forintos egységáron.

A Horvátországba elutazott keret:

Kapusok:

Tóth Gyula (ETO FC Győr)
Alasztics Marcell (ETO FC Győr)
Matkovics Gábor (Bőny)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (ETO FC Győr)
Klacsák Bence (ETO FC Győr)
Vas Ádám (ETO FC Győr)
Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Gál István (Berettyóújfalu)
Rábl János (Berettyóújfalu)
Fekete Róbert (Dunaújváros)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Németh Péter (Dunaújváros)
Hosszú Ádám (Dunaújváros)
Komáromi Péter (Ferencváros)
Birinyi Balázs (Ferencváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.