Móron készült a megújult futsalválogatott
Futsal Férfi A   |   Archívum   |   2013. augusztus. 28., 13:55
Móron készült a megújult futsalválogatott

Az ukránok elleni Eb-selejtező rájátszásra készülő együttes programjába a Visegrádi Négyek Tornája előtt még egy edzőtábort is belefért.

Az MLSZ a múlt héten mutatta be a futsalválogatott új szövetségi kapitányát, a spanyol Sito Riverát, aki máris munkába állt és összehívta első válogatott keretét. A csapat kedden Móron megkezdte a felkészülési a hazai rendezésű Visegrádi Négyek Tornájára, illetve a szeptemberi, Ukrajna elleni párosmeccsre, melynek tétje az Eb-szereplés lesz.

Az összetartás első napi programjában edzés és videózás szerepelt, és a folytatásban sem sokat unatkozott a csapat, minden nap két tréning és több videózás szerepel a napirendben. Ami a keretet illeti, a csapat gerince a már megszokott győri és berettyóújfalui "különítmény" adja. Mellettük akadnak nagy visszatérők és újoncok is. Közel egy év után tér vissza Gyurcsányi Zsolt, aki egy év légióskodást követően a Haladásnál kezdte meg az idényt. A másik nagy visszatérő lehet Tóth Gyula, aki jó pár éve nem szerepelt címeres mezben. Két csapattársa, Temesi és Bita is régen játszott már a legjobbak között, de most újra pályára léphetnek. Akadnak újoncok is. A BME két fiatalja, Öreglaki Norbert és Szeghy Szabolcs, akik eddig csak az U21 válogatottban kaptak szerepet, most bizonyíthatnak a nagyoknál is. A szintén dunakeszis Kun Gábor mellett újonc a Győr második kapusa, Matkovics Gábor is.

A Visegrádi Négyek Tornája szeptember 2-án, hétfőn veszi kezdetét, az első játéknapon mindkét válogatottunk (a felnőtt és az U21-es csapat) a lengyelekkel mérkőzik, kedden a csehek, szerdán a szlovákok lesznek a mieink ellenfelei. A mérkőzéseket Ikrényben rendezik.

A Visegrádi Négyek Tornája programja:

Szeptember 2., hétfő:

Csehország U21 - Szlováka U21, 10.00
Magyarország U21 - Lengyelország U21, 12.30

Csehország-Szlováka, 15.30
Magyarország-Lengyelország, 18.00

Szeptember 3., kedd:

Szlovákia U21 - Lengyelország U21, 10.00
Magyarország U21 - Csehország U21, 12.30

Szlovákia - Lengyelország, 15.30
Magyarország - Csehország, 18.00

Szeptember 4., szerda:

Lengyelország U21 - Csehország U21, 10.00
Magyarország U21 - Szlovákia U21, 12.30

Lengyelország-Csehország, 15.30
Magyarország-Szlovákia, 18.00

A magyar válogatott kerete:

Balázs Zoltán (ETO FUTSAL CLUB)
Matkovics Gábor (ETO FUTSAL CLUB)
Tóth Gyula (DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL)
Kun Gábor (DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL)
Bita László (DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL)
Temesi Norbert (DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL)
Rábl János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lovas Norbert (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Trencsényi János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lódi Tamás (ETO FUTSAL CLUB)
Harnisch Ákos (ETO FUTSAL CLUB)
Dróth Zoltán (ETO FUTSAL CLUB)
Gyurcsányi Zsolt (SWIETELSKY- HALADÁS VSE)
Halmos Máté (SWIETELSKY- HALADÁS VSE)
Szeghy Szabolcs (MAFC BME DA)
Öreglaki Norbert (MAFC BME DA)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.