Helyzetkihasználásban nem tudtuk felvenni a versenyt az olaszokkal
Férfi futsal   |   Archívum   |   2016. március. 23., 09:05
Helyzetkihasználásban nem tudtuk felvenni a versenyt az olaszokkal

A magyar futsalválogatott kedden 3-0-ás vereséget szenvedett vb-selejtező play-off mérkőzésen Olaszországtól. A visszavágót április 13-án rendezik Pratóban.

A miskolci Generali Arénában telt ház fogadta a válogatottakat, az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. Hibátlanul védekeztek a csapatok, egyik csapat sem tudott gól szerezni. A második játékrészben sajnos fölénk nőttek az olaszok, és háromszor is betaláltak kapunkba, így komoly előnnyel várják a visszavágót.



A mieink kapusa, Tóth Gyula az mlsz.hu-nak elmondta: a második, vitatható vendéggól lelkileg is megfogta a csapatot, ám a visszavágóra is hasonló elszántsággal fog kimenni a magyar válogatott.

- A második játékrészben a védekezés sok energiánkat felemésztette, ezért sajnos nem sikerült jó eredményt elérnünk, de az első félidőben felszabadultan játszottunk és remekül védekeztünk. Ma nem tudtunk gólt szerezni, de bízunk benne, hogy kint egy jó mérkőzést tudunk majd játszani, nem fogunk feltartott kézzel felmenni a pályára. Remek volt a közönség Miskolcon, csodálatos volt ilyen szurkolás mellett pályára lépni, talán ha kicsit nagyobb szerencsénk van az első félidőben, akkor jobban alakultak volna a dolgok. Úgy láttam, hogy nem ért bele senki a kapuskidobásba a második gólnál, így nem volt érvényes, azonban nem a mi dolgunk ezzel foglalkozni. Úgy gondolom, jelen pillanatban az olaszok három góllal jobbak nálunk, elsősorban a helyzetkihasználásban kell felvennünk a versenyt velük. – fogalmazott Tóth Gyula.

Dávid Richárd szerint felszabadultan játszottunk, ám az olaszok könyörtelenül használták ki a lehetőségeiket.

- Harcos, kemény mérkőzésen vagyunk túl. Sajnos három elkerülhető gólt kaptunk, melyeket az elkövetkezendő időszakban alaposan ki fogunk elemezni. Meglátjuk, hogy miben kell még fejlődnünk ahhoz, hogy gólt tudjunk szerezni a visszavágón. Véleményem szerint jó úton járunk, felvesszük a versenyt az európai elittel, hiszen az Eb-re is sikerült kijutnunk. Az olaszok előrébb tartanak nálunk, ez meglátszott a tempójukban és a helyzetkihasználásukban is. Minden egyes mérkőzés egy újabb állomás, amely a fejlődésünket szolgálja. A visszavágóra szeretnénk majd kijavítani a hibáinkat - nyilatkozta Dávid Richárd az mlsz.hu-nak.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.