Futsal: vereséggel zártunk Lengyelországban
Férfi futsal   |   Archívum   |   2015. szeptember. 04., 21:19
Futsal: vereséggel zártunk Lengyelországban

Pénteken lejátszották az utolsó fordulót a Visegrádi Négyek tornán, a lengyelországi Tichyben.

A kiállítások és sárga lapok miatt erősen szétzilált magyar csapat a viadal legerősebb válogatottjával mérte össze tudását. A csehek a legerősebb összeállításunkban is verhetetleneknek bizonyulnak számunkra immár évek óta, most viszont Dávid és Rábl piros, Németh pedig két sárga miatt nem állt Sito Rivera rendelkezésére.

A hat-nullás cseh siker mindent elmond a mérkőzésről. Alárendelt szerepet játszottunk, még akkor is, ha előttünk is akadtak lehetőséget. Fájó ez a vereség, különösen az ősi ellenfél, a csehek ellen, de még fájóbb, ha azt nézzük, hogy ez volt az utolsó mérkőzés, a szeptember 15-i románok elleni Eb play-off mérkőzés előtt. A magyar válogatott három ponttal a negyedik helyen zárta a viadalt.

Az U21-es válogatott is vereséget szenvedett, 3-1 arányban maradtak alul a csehek ellen, és pont nélkül zárták a tornát.

Magyarország – Csehország 0-6 (0-3)
Magyarország: Tóth Gyula – Klacsák Bence, Szeghy Szabolcs, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Csaba Tihanyi – Komáromi Péter, Trencsényi János, Vas Ádám, Hosszú Ádám, Gál István


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.