Futsal: szoros vereség a lengyelektől
Férfi futsal   |   Archívum   |   2014. szeptember. 17., 17:30
Futsal: szoros vereség a lengyelektől

A Visegrádi Négyek Tornájának utolsó játéknapján U21-es válogatottunk 6-4-es, míg az A-válogatott 2-0-ás vereséget szenvedett Lengyelország válogatottjaitól.

A Visegrádi Négyek Torna első napján Szlovákia ellen nyert mindkét válogatottunk, majd a második napon az U21-es csapatunk nagy küzdelemben legyőzte Csehországot, míg az A-válogatott alulmaradt a fizikálisan erősebb házigazdákkal szemben. Az utolsó játéknapon Lengyelország legjobbjaival szoros mérkőzéseket játszottak a mieink, de a győzelem ezúttal mindkét együttesnél elmaradt.

U21-es válogatottunk jól kezdte a mérkőzést, már az 1. percben sikerült megszerezni a vezetést Püspök révén (1-0), de a folytatás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A magyar csapat sérülés miatt kénytelen volt nélkülözni két kulcsemberét, Apatinit és Klacsákot, ez alaposan megnehezítette a mieink dolgát. Mezőnyjátékban kiegyenlített küzdelmet folytattak a felek, ám amíg a magyar csapat közel hat zicceréből egyszer talált a kapuba, a lengyelek helyzetkihasználása ennél eredményesebb volt, ők mind a három helyzetüket gólra váltották, így kétgólos előnnyel mehettek az öltözőbe (1-3). A második játékrészben nagyobb nyomás nehezedett a mieinkre, a 28. percben Vas révén szépítettünk, de a lengyelek még háromszor betaláltak, amelyre Ragadics révén a 36. és 37. percben válaszolni tudtunk, így alakult ki a 4-6-os végeredmény.

Az U21-es válogatott vezetőedzője, Fehér Zsolt szerint a jövőben többet kellene találkoznia a korosztályos együttesnek, lehetőleg nemzetközi mérkőzések keretében, hogy a játékosok európai színvonalú terhelés mellett fejlődhessenek.

- Az első félidőben jobban játszottunk a lengyeleknél, a helyzetkihasználásunkkal azonban nem voltam elégedett, többek között ezért is veszítettünk. Sikerült korán vezetést szereznünk, nyugodtan tudtunk játszani, aztán két egyéni hibából az ellenfél átvette e a vezetést, ekkor kicsit idegessé vált a csapat, ezért új játékrendszerre álltunk át. Összességében elégedett voltam a játékosok hozzáállásával és a második hely megszerzését jó eredménynek tartom. A jövőben a szakmai stábbal megvitatjuk az U19-es válogatott szerepeltetésének lehetőségét, valamint azt, hogy csapatom többet találkozzon a fejlődés érdekében - mondta Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak.

Az A-válogatottunk jobban játszott, mint a csehek ellen elveszített mérkőzésen. Kiegyenlített küzdelmet folytatottak a felek, a félidő végén azonban egy védelmi megingást követően megszerezték a lengyelek a vezetést. Az első játékrészben több nagy helyzet adódott a magyar válogatott előtt, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A második játékrészben becsületesen tették a dolgukat a mieink, a helyzeteink megvoltak az egyenlítéshez, többek között Rábl és Dróth révén, ám a gólszerzés ezúttal nem sikerült, Lengyelország pedig még egyszer betalált, kialakítva a végeredményt (0-2).

Sito Rivera szövetségi edző szerint a torna kiválóan használta a csapat felkészülését a márciusi Eb-selejtezőkre.

- Sokkal jobban játszottunk, mint a tegnapi napon, azonban el kell ismerni, fizikailag és mentálisan is fölénk kerekedtek a lengyelek. Nagy dicséret illeti játékosaimat, hiszen végig becsülettel küzdöttek. Úgy érzem, az egész torna jó volt arra, hogy a játékosok három nap alatt nagy terhelést kapjanak, amellyel a bajnokikon nem találkoznak. Nem sok időnk van közösen gyakorolni, éppen ezért minden edzésen maximálisan kell dolgoznunk, hogy sikeresen szerepeljünk az Eb-selejtezőkön.- mondta Sito Rivera.

U21-es válogatottak mérkőzése:

Magyarország - Lengyelország 4-6 (1-3)
Magyarország: Boldizsár Márk - Szabó Péter, Bognár Bálint, Püspök Péter, Bognár Bálint
Cserék: Mezei Dávid, Boldizsár Márk, Ragadics Krisztián, Magyar Zsolt, Kulik Renátó, Sáhó Kristóf, Vas Ádám, Gulyás Márk
Gólszerzőink: Püspök Péter a 1., Vas Ádám a 28., Ragadics Krisztián 36. 37 percben.

A-válogatottak mérkőzése:

Magyarország - Lengyelország 0-2 (0-1)
Magyarország: Balázs Zoltán - Trencsényi János, Rábl János, Dávid Richárd, Öreglaki Norbert
Cserék: Tóth Gyula, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Szeghy Szabolcs, Lovas Norbert, Gál István, Tatai József, Harnisch Ákos, Tihanyi Csaba


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.