Futsal: szoros meccsen vereség a fehéroroszoktól
A magyar futsalválogatott a fehéroroszokkal játszott felkészülési mérkőzést Veszprémben.
Közel telt ház előtt vonultak a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok parkettájára a válogatottak. A mérkőzés kezdete előtt Drucskó Zoltán a Futsal Bizottság elnöke adott át ajándékokat, Trencsényi János a 100., Lovas Norbert 75. válogatottsága alkalmából kapott elismerést, míg Tatai József hazai közönség előtt léphetett először kezdőként pályára a válogatottban, ezért őt is külön köszöntötték.
Az első félidőben bár nagy akarattal küzdött válogatottunk, nem tudtuk ráerőltetni akaratunkat a fehéroroszokra. A 8. percben vezetéshez jutottak a vendégek, egy közeli szabadrúgás után Ilos talált a magyar kapuba (0-1). A mieink becsülettel küzdöttek a folytatásban, több komoly helyzetet is kidolgoztak, a 11. percben Lódi Tamás gurított centikkel a jobb sarok mellé, majd rögtön ezt követően Rábl János lőtte ziccerben a kapusba a labdát. A 16. percben megduplázták előnyüket a vendégek, Lódi ért hozzá szerencsétlenül a labdához egy közeli belorusz fejes után (0-2). Tíz másodperccel az első félidő vége előtt szépítettünk, Rábl fejelt közelről a hálóba (1-2).
A második játékrész korai vendéggóllal indult, a 22. percben egy középre gurított labdát Chernik lőtt a kapunk jobb oldalába (1-3). A 25. percben Tatait még szabálytalanul sem tudták szerelni a vendégek, a veszprémi játékos elfutott a bal szélen, majd a jobb oldalra lőtte a labdát, ahol Harnisch Ákos érkezett, és öt méterről nagy erővel a kapuba lőtt (2-3). A folytatás kiegyenlített játékot hozott, de több gól nem esett a találkozón.
Összességében elmondható, hogy futsalválogatottunk egy nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen maradt alul Fehéroroszországgal szemben. A vendégek stabil védelmét nehéz volt feltörni, ám így is vezetett látványos akciókat a magyar csapat, azonban az utolsó passzokba és a befejezésekbe a kelleténél több hiba csúszott.
- Kiegyenlített mérkőzés volt, nem játszottunk alárendelt szerepet, de nem volt szerencsénk az ellenfél kapuja előtt, és az öngólnál a mi kapunk előtt sem. Úgy érzem, a második félidőben domináltunk, jól működött a letámadás, de kaptunk egy gólt kontrából. Gólt nehezen sikerült szereznünk, Dróth Zoltán hiányát megéreztük, várjuk vissza a csapatba. A holnapi második meccsen jobban kell figyelnünk az ívelt labdák levédekezésére, és minél több minőségi döntést kell hozni a kapu előtt, hogy gólt rúghassunk – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.
Magyarország-Fehéroroszország 2-3 (1-2)
Magyarország: Tóth - Gyurcsányi, Tatai, Harnisch, Lódi
Cserék: Tihanyi, Öreglaki, Szeghy, Gál, Trencsényi, Lovas, Rábl, Komáromi, Dávid
[galleryRel id="80119|Futsal: Hun-Bel]

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán