Futsal: nem bírtunk a portugálokkal
Férfi futsal   |   Archívum   |   2015. január. 07., 00:08
Futsal: nem bírtunk a portugálokkal

Futsalválogatottunk felkészülési mérkőzés keretében 6-1–re alulmaradt Portugália legjobbjaival szemben Nazaréban.

A márciusi Eb-selejtezőkre készülő magyar csapat hétfőn érkezett meg Nazaréba, hogy kedden és szerdán is a világ öt legjobb csapata között számon tartott Portugál válogatott ellen lépjen pályára.

Szépszámú nézőközönség gyűlt össze a tengerparti város sportcsarnokában, telt ház fogadta a válogatottakat. Az első játékrészben a hazaiak domináltak, a magyar csapat főként kontratámadásokból veszélyeztetett. Az első gólt mi szereztük: a 2. percben Lódi Tamás beadását a jobb oldalon érkező Harnisch Ákos lőtte a hálóba (0-1). Sajnos nem örülhettünk sokáig, ugyanis egy gyors hazai kontra végén Arnaldo érkezett jó ütemben, és kiegyenlített (1-1). A hazaiak többet birtokolták a labdát, gyors tempót diktáltak, míg mi inkább kontratámadások révén veszélyeztettünk. Több portugál helyzet adódott a kapunk előtt, de Balázs Zoltán hatalmas védéseivel tartotta a lelket a magyar csapatban.

A 11. percben Horváth Norbert húzott befelé a bal oldalról, de hat méterről leadott lövését az utolsó pillanatban blokkolta a portugálok védője, Pedro Cary. A 15. percben nagy lehetőség maradt ki portugál oldalon: öt a négyes játékszituációt követően hét méterről Cardinal lőtt felső lécet. Nem sokkal ezután már betaláltak a portugálok, egy szépen kidolgozott akciót követően André Sousa lőtt nyolc méterről a kapunk jobb oldalába (2-1). A portugálok rögzített szituációkból is rendre veszélyeztettek, a 18. percben tizenkét méterről a kapunktól Arnaldo gurította le a szabadrúgást Marinhonak, aki középre tálalt, Cardinal pedig a kapu jobb oldalába lőtt (3-1). Röviddel ezután ismét portugál gól született, ezúttal Fábió Cecílio vette be a kapunkat (4-1).

A második félidő nagy részében mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, a magyar csapat védekezésre kényszerült. A 31. percben Harnisch Ákos játszott össze Dróth Zoltánnal, aki elgurította a labdát a kapus mellett, azonban Bruno Coelho a gólvonalon megállította a játékszert és menteni tudott, így kimaradt a helyzetünk. A 32. percben ismét beköszöntek a portugálok, a csapatkapitány, Arnaldo szerzett gólt (5-1). A 34. percben öt a négy ellen próbálkoztunk, azonban gólt nem sikerült szereznünk, sőt, ismét a hazaiak voltak eredményesek: egy támadás után nem értek vissza a mieink, André Sousa kapus hosszan előredobta a labdát, Bruno Coelho még belecsúsztatott, fejese pedig a kapunk közepében landolt (6-1).

Bár válogatottunk vereséget szenvedett, mezőnyben végig tartotta magát, helyenként látványos megoldásokkal vívta ki a közönség tapsát. Sito Rivera, szövetségi edző szerint a fejlődés szempontjából elengedhetetlen, hogy nálunk erősebb, komoly ellenfelekkel mérkőzzünk meg.

- Az első tíz percben nagyon jó ritmusban játszottunk, de amikor a portugálok lőttek két gólt, kissé elveszítettük a lelkesedésünket. Kaptunk elkerülhető gólokat, de sajnos jelenleg ez az európai futsal és a magyar futsal közötti különbség. Jól dolgoztak a játékosok, amit kértem tőlük, próbálták megcsinálni, de a portugál csapat a világ legjobbjai között van. Remélem, hogy holnap tudunk javítani, agresszívan és keményen szeretnénk védekezni, több szerepet kapnak azok a játékosok, akik ma kevesebbet játszottak - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Portugália – Magyarország 6-1 (4-1)

Magyarország: Balázs Zoltán – Szeghy Szabolcs, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Tóth Gyula, Horváth Norbert, Németh Péter, Hosszú Ádám, Lovas Norbert, Rábl János, Szabó Péter, Horváth Szabolcs, Dávid Richárd

A visszavágót szerdán, magyar idő szerint 21:30-kor rendezik Nazaréban.

[galleryRel id="82746|PORT-HUN 6-1]

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.