Futsal: négygólos vereség a lengyelektől
Férfi futsal   |   Archívum   |   2015. szeptember. 03., 23:59
Futsal: négygólos vereség a lengyelektől

A szerdai, szlovákok elleni győzelem után második mérkőzését, a házigazda lengyelek elleni összecsapását elveszítette futsalválogatottunk a Visegrádi Négyek Tornáján.

Az első napi sikert követően bizakodva várhattuk a lengyelek elleni összecsapást. Az első félidőben jól játszott válogatottunk, ennek ellenére ellenfelünk szerzett vezetést. A hajrában Dróth révén sikerült egyenlíteni, így döntetlennel mehettünk szünetre. A fordulás után jött egy rövidzárlat, és néhány perc leforgása alatt háromszor is betaláltak a lengyelek, így a folytatásban futni kellett az eredmény után. A folytatás sem sikerült jobbra, hiszen ismét ellenfelünk szerzett gólt, a gondokat tetézte, hogy előbb Ráblt, majd Dávidot is kiállította a játékvezető. A hajrában Hosszú kozmetikázott az eredményen, de a lengyelek így is simán nyertek. A zárónapon a csehek lesznek az ellenfeleink, akik szintén egy győzelemmel és egy vereséggel állnak két játéknap után.

A fiatalok sem jártak sikerrel a lengyelek ellen, hiába volt mezőnyben kiegyenlített a játék, a kapu előtt határozottabbak voltak a házigazdák, akik már 4-0-ra is vezettek. Mienk nem adták fel és a hajrában tudtak szépíteni, de 4-2-re elveszítették a találkozót.

Lengyelország – Magyarország 6-2 (1-1)
Magyarország: Tihanyi Csaba – Klacsák Bence, Németh Péter, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Tóth Gyula – Komáromi Péter, Trencsényi János, Vas Ádám, Szeghy Szabolcs, Rábl János, Hosszú Ádám, Gál István, Dávid Richárd
Gólszerzők: Rafał Franz (6), Dominik Solecki (21), Sebastian Wojciechowski (23), Daniel Krawczyk (27), Adrian Pater 2 (33, 35) illetve Dróth Zoltán (16), Hosszú Ádám (37).

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.