Futsal: kétgólos győzelem Finnországban
Férfi futsal   |   Archívum   |   2015. február. 09., 19:50
Futsal: kétgólos győzelem Finnországban

A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 2-0-ra győzött a finnországi Salóban a házigazdák ellen.

A márciusi Eb-selejtezőkre való felkészülés jegyében a héten kétszer is megmérkőzik Finnországgal a válogatott, a hétfői és a keddi összecsapás felfogható a tétmérkőzések főpróbájának is.

A hétfő esti összecsapáson az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a mieink felépített támadások révén veszélyeztettek, míg a finnek inkább kontrákból kerültek a kapunk elé. A 10. percben helyzet adódott a mieink előtt: Dávid Richárd sarokrúgását követően Rábl János lőtt öt méterről a bal kapufa mellé. A 13. percben nem sokon múlott, hogy a hazaiak megszerezzék a vezetést, azonban Matkovics Gábor óriásit védett egy közeli lövés után. A 18. percben tízméterest rúghattunk, ám Dróth Zoltán a jobb kapufát találta el. A félidő további részében a csapatok fegyelmezetten védekeztek, ezért gól nélküli döntetlennel mentek az öltözőbe a válogatottak.

Jól kezdtük a második félidőt, hiszen már a játékrész első percében megszereztük a vezetést. Egy szabadrúgást követően Harnisch Ákos elé került a labda, aki négy méterről, jobb oldalról a kapuba talált (0-1). Ezt követően alaposan letámadtak a finnek, és több komoly lehetőségük is adódott, de Matkovics Gábor magabiztosan védett a nehéz szituációkban. A 33. percben egy finn labdavesztést követően Horváth Szabolcs átrobogott a pályán, és hét méterről finom megoldással eltekerte a labdát a finn kapus mellett, így sikerült megduplázni az előnyünket (0-2). A mérkőzés további részében kidolgoztunk néhány helyzetet, de újabb gól nem született, 2-0-ra nyertünk.

- Egy jó mérkőzésen vagyunk túl, gyakorlatiasak voltunk, intelligensen játszottunk. A futsalban nem könnyű kapott gól nélkül zárni egy teljes mérkőzést, ezt külön sikernek tartom. A találkozó egészében csapatként játszottunk, letámadtunk és a kapusunk három óriási ziccert hárított. A holnapi nap nehezebb lesz, mint a mai, de úgy érzem, hogy jobb csapat vagyunk a finn válogatottnál, és kedden is a győzelem lehet a célunk - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Finnország – Magyarország 0-2 (0-0)

Magyarország: Matkovics Gábor - Lódi Tamás, Szeghy Szabolcs, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Tóth Gyula, Horváth Norbert, Németh Péter, Hosszú Ádám, Gál István, Lovas Norbert, Rábl János, Horváth Szabolcs, Dávid Richárd

A visszavágót kedden, magyar idő szerint 17:30-kor rendezik.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.