Futsal: "Fel tudtunk nőni a feladathoz"
Férfi futsal   |   Archívum   |   2013. szeptember. 25., 13:39
Futsal:

A magyar futsalválogatott játékosai szerint rövid idő alatt sokat lépett előre a csapat.

A Sito Rivera vezette futsalválogatott hajszál híján elérte azt a bravúrt, amire az ukránok elleni párharc előtt kevés esély mutatkozott. Az idegenbeli 1-2 után Gyöngyösön 5-4-re legyőzte a világranglista nyolcadik helyezettjét, az ukránok csak idegenben lőtt több góljuknak köszönhetik a továbbjutást, és ezzel szereplésük a januári Eb-n.

A mérkőzés után Jevgenyij Rivkin, a vendégek szövetségi kapitánya is elismerően nyilatkozott a mieinkről.

- A magyar csapat rendkívül felkészült együttes képét mutatta, alaposan megnehezítették a dolgunkat. Kiemelném a kapitányukat, aki szemmel láthatóan nagy tudású szakember. Örülök, hogy idegenben ennyi gólt sikerült szereznünk, ennek is köszönhetjük a továbbjutást, elégedett vagyok a csapatom teljesítményével - így a szakvezető.

A mieinknél elégedettségről nem lehetett szó, de a játékosok abban egyetértettek, hogy az ukránok gyöngyösi legyőzésére, a két meccsen nyújtott produkcióra lehet építeni a jövőben.

- Nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amit Ukrajnában, egyéni hibákból kaptuk a gólokat, de az utolsó percekben szenzációsan játszottuk az emberelőnyös szituációt. Ezt kellett volna tennünk végig, és akkor kijutunk az Eb-re. A legnagyobb hiba az volt, amikor az ukránok kiállítása után gólt kaptunk, és nem tudtuk értékesíteni az emberelőnyt. A kiesés ellenére nincs szégyenkeznivalónk - fogalmazott Gyurcsányi Zsolt a meccs után.

Az átalakult válogatott egyik újonca, Szeghy Szabolcs azt emelte ki, hogy három hét alatt óriásit fejlődött a csapat Sito Rivera irányításával.

- Heroikus küzdelem volt. Nagyon szerettünk volna továbbjutni, sajnos most is egy kicsi hiányzott. Fel tudtunk nőni a feladathoz, mert az ukránok jelenleg előrébb tartanak, mint mi, mégsem látszott a pályán ez a különbség. Az új szakvezetéssel három hét alatt olyan munkát tudtunk elvégezni, hogy reális esélyünk volt végéig a továbbjutásra, ezt mindenképpen előrelépésnek tartom - mondta az mlsz.hu-nak Szeghy.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.