Futsal: értékes tapasztalatok Portugáliából
Férfi futsal   |   Archívum   |   2015. január. 14., 10:27
Futsal: értékes tapasztalatok Portugáliából

Futsalválogatottunk múlt héten kétszer is összemérte erejét a világ legjobb csapatai között számon tartott Portugáliával.

Az óceán partján fekvő Nazaré városa adott otthont a felkészülési mérkőzéseknek. Bebizonyosodott, hogy Portugáliában komoly kultúrája van a futsalnak, mindekét találkozón telt ház volt, több ezer lelkes rajongó töltötte meg a csarnokot. Az első mérkőzésen jól kezdtünk, és Harnisch Ákos révén mi szereztük meg a vezetést, de hamar egy fokozattal feljebb kapcsolt a hazai csapat, és kíméletlenül kihasználta a hibáinkat. A félidőben 4-1-re vezettek a portugálok, de a második játékrészben sikerült fegyelmezettebben védekezni, azonban így is kaptunk két gólt, ezzel 6-1-es vereséget szenvedtünk.

A szerdai visszavágóra sokat fejlődött a csapat, elsősorban a védekezésben sikerült előrelépnünk. Jóval kiegyenlítettebb mérkőzést játszottunk, s bár a portugálok hamar megszerezték a vezetést, Szeghy Szabolcs révén egyenlítettünk, így 1-1-es eredménnyel vártuk a második játékrészt. A hajrában öt a négy elleni felállásban labdát veszítettünk, kaptunk egy elkerülhető gólt, majd rögtön ezt követően még egyszer betaláltak a portugálok, kialakítva a 3-1-es végeredményt.

|
Sito Rivera elsősorban a nemzetközi tapasztalatszerzést tartja az utazás legértékesebb pontjának, hiszen egy európai elitbe tartozó, komoly játékerőt képviselő együttes ellen minden meccsen sokat lehet tanulni. A hozzáállással elégedett volt a spanyol szakember, és a mérkőzések után elmondta: ha a csapat mentálisan ugyanolyan erős lesz, mint a második portugáliai meccsen, az Eb-re is kijuthat.

- Az Eb-selejtezők előtt szükségünk van arra, hogy nálunk erősebb, komoly csapatok ellen lépjünk pályára, annak érdekében, hogy a játékosok fizikálisan és mentálisan is megfelelően tudjanak koncentrálni a selejtezőkön. A vereségektől függetlenül megmutattuk, hogy képesek vagyunk jó játékra, mindkét alkalommal helytálltunk. Két hónapunk van a selejtezőkig, addig még több új játékos beépülhet a csapatba - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Februárban újabb felkészülési mérkőzéseket játszik a válogatott, Finnországban lép pályára együttesünk. Ezt követően, márciusban, Macedóniában rendezik az Eb-selejtezőket, ahol a házigazdák mellett Spanyolország és egy előselejtezős válogatott lesz az ellenfelünk.

Dávid Richárd, a Berettyóújfalu játékosa kiváló fejlődési lehetőségnek tartja a portugáliai túrát, szerinte rengeteget léptünk előre az ott lejátszott meccseken.

- Remekül szolgálta a felkészülésünket a két mérkőzés, láthattuk, hogy jelenleg hol tartunk technikailag és taktikailag a világ élmezőnyéhez képest. Az első találkozó nem sikerült annyira jól, de a második mérkőzésre összeállt a csapat, csak szerencsés gólokkal tudott nyerni a portugál válogatott. A márciusi selejtezőkön a második helyet kell megszereznünk, úgy érzem, erre reális esélyünk lesz, napról napra egységesebbek vagyunk. A soron következő, finnek elleni felkészülési mérkőzés és a selejtezők előtti kéthetes edzőtábor után tovább javulhatnak a formák, meggyőződésem szerint a tétmérkőzéseken már mindenki a maximumot tudja majd nyújtani- mondta Dávid Richárd az mlsz.hu-nak


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.