Futsal: Dróth-duplával vertük a hollandokat
Férfi futsal   |   Archívum   |   2016. március. 15., 20:07
Futsal: Dróth-duplával vertük a hollandokat

A magyar futsalválogatott 2-0-ra legyőzte Hollandiát a két csapat miskolci felkészülési mérkőzésén.

A mérkőzés napján a 60. születésnapját ünneplő Sito Rivera szövetségi kapitány már az Olaszország elleni vb-selejtezőre kigondolt taktika gyakorlásának jegyében küldte pályára a csapatot. Jobban kezdtük a találkozót, a jó iramú, küzdelmes mérkőzés első öt percében remekül tartottuk meg a labdát, néhány lehetőséget is kidolgoztunk, de Van Maasbommel hárítani tudta a kaput eltaláló lövéseket. Ezt követően feljöttek a hollandok, többet támadtak és többször veszélyeztették a magyar kaput, a 7. percben mégis a mieink szerezték meg a vezetést: Dróth Zoltán a bal oldalon becselezte magát a holland kapu közelébe, és öt méterről, laposan a hálóba gurított (1-0). A vezetés megszerzése után többnyire védekezésre kényszerültünk, Tóth Gyula több esetben bravúrral hárította a vendég próbálkozásokat. A félidő végén már öt a négyben is próbálkoztunk, ám további találatot nem sikerült szereznünk.

A második félidő kiegyenlített, küzdelmes játékot hozott, a 24. percben Dávid Richárd tíz méterről eleresztett lövését tolta ki a jobb kapufa mellől a szünetben beállt Manuel Kuyk kapus. A hollandok sem maradtak adósak a helyzetekkel, Muhamed Attaibi találta el négy méterről a kapufánkat. A 26. percben ismét magyar gólnak örülhettek a nézők, egy kontra után Dróth Zoltán bal oldalról, öt méterről, sarokkal továbbította a labdát a jobb sarokba (2-0). A folytatásban inkább a mieink domináltak, a fantasztikusan játszó Dróth Zoltán végig veszélyes volt a holland kapu előtt, szinte minden megmozdulása gólt ígérő volt. Az utolsó nyolc percben mindkét együttes gyakran öt a négy elleni támadásokkal operált, de további gól nem született. A magyar válogatott végül fegyelmezett védekezésének is köszönhetően, megérdemelten győzte le Hollandiát.

Sito Rivera szerint jövő kedden jóval nehezebb feladat vár a csapatra az olaszok ellen, de ez a mérkőzés nagyban segítette a vb-selejtezőre való felkészülést.

- Az eredmény mellett a mutatott játékkal is elégedett vagyok. A futsalban nagy teljesítmény kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést. A hollandok másfél évvel korábban megvertek minket, ezért meg kell becsülni ezt a győzelmet. A legfontosabb a március 22-i, olaszok elleni vb-pótselejtező, ez a győzelem segíti a felkészülésünket arra a mérkőzésre- mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Magyarország-Hollandia (1-0) 2-0
Magyarország: Tóth Gyula - Németh Péter, Horváth Norbert, Komáromi Péter, Dróth Zoltán
Cserék: Matkovics Gábor, Gál István, Trencsényi János, Klacsák Bence, Hosszú Ádám, Dávid Richárd, Harnisch Ákos, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs
Gólszerző: Dróth Zoltán 7., 26. percben

A március 22-i, Olaszország elleni vb- pótselejtező mérkőzésnek is a miskolci Generali Aréna ad majd otthont, 500 és 1000 Ft-os árakon vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. A belépők megvásárolhatóak országszerte a TEX jegyirodáiban, korlátozott számban a helyszínen, valamint szurkolói kártyával online a meccsjegy.mlsz.hu-n.

$galeria_cim


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.