Futsal: a csapategység az ukránok fő erőssége
Kedden, magyar idő szerint 18 órakor lép pályára a magyar csapat Ukrajna ellen a Lokomotiv Kharkov csarnokában. A tét az Eb-döntőbe jutás.
A 2014-es Európa-bajnokságot január 28. és február 8. között rendezik a belgiumi Antwerpenben. Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Szlovénia, Portugália, Azerbajdzsán, Csehország és a rendező Belgium már tagja a mezőnynek, a kiadó helyekről a play off kör dönt, amelyen további négy ország biztosíthatja helyét az Európa bajnokságra.
- A háromhetes felkészülésünk jól sikerült, az edzőmeccseknek köszönhetően sokat léptünk előre, de több időre van szükségünk ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Az ukrán csapatot erős gárdának tartom, kilenc játékosuk is ugyanabban a klubcsapatban játszik, ezért fő erősségük a csapategység és az összeszokottság, emellett nemzetközi tapasztalattal is rendelkeznek, ami ebben a sportágban különösen fontos. Ellenfelünk az elithez tartozó csapat, tehát nehéz dolgunk lesz, de igyekszünk meglepetést okozni - mondta Sito Rivera szövetségi kapitány.
Hétfőn délután edzett a mérkőzés előtt utoljára a csapat, mindegyik játékos részt vett az edzésen, válogatottunk a legjobb összetételben léphet pályára. Az ukránok rutinos résztvevőnek számítanak az Európa-bajnokságokon, kétszer (2001, 2003) ezüstérmesként zártak.

Címkék:
Kapcsolódó hírek
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán