Futsal 2014: a tapasztalatszerzés jegyében telt az év
Férfi futsal   |   Archívum   |   2014. december. 22., 16:49
Futsal 2014: a tapasztalatszerzés jegyében telt az év

Futsalválogatottunk a márciusi Eb-selejtezőkre készült, a női válogatott megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját. Futsal 2014 évértékelő.

Sito Rivera, a férfi és a női futsalválogatott szövetségi edzője szerint mindkét nemnél igaz, hogy a jövőbeli sikerek eléréséhez a közös gyakorlások mellett nemzetközi tapasztalatra van szükségük a játékosoknak, hiszen a hazai bajnokságok színvonala még nem üti meg a nemzetközi szintet. Ezzel együtt a bajnokságot évek óta uraló két együttes, a Rába ETO és az MVFC Berettyóújfalu rendre jól szerepel az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben, idén a bajnoki címvédő "Beri" jutott el a sorozat legjobb 16 csapata közé.

- 2014 jó év volt arra, hogy minden játékos megfelelő nemzetközi tapasztalatot szerezzen, úgy a felnőttek, mint az utánpótlás játékosok, és a lányok is. A Berettyóújfalu kulcsjátékosai a bajnoki címmel, aztán a BL első körén való továbbjutással bebizonyították, hogy méltán a válogatott alapemberei. - kezdte Sito Rivera.

A futsalválogatott 2015 márciusában Eb-selejtező tornán vesz részt. A mieinknek nem lesz könnyű dolga, hiszen a világ egyik legjobbja, Spanyolország is a csoportban van. A spanyolokon kívül a macedónok is szerepelnek a négyesben, ők lesznek a minitorna házigazdái. A negyedik ellenfél egyelőre nem ismert, az előselejtező csoportok legjobb másodikja kerül mellénk.

- Márciusban egy komoly megmérettetés vár ránk. A világ legjobb csapata, Spanyolország is a csoportunkban van és a rendező macedónok együttese ellen is játszunk, akik hazai közönség előtt egész biztosan komoly játékerőt fognak képviselni. A célunk elérésre csakis rajtunk múlik, ha a csoport első helye nem is reális számunkra, második hely mindenképpen az. Hosszú az út, mire a kívánt célt elérhetjük, de jó úton haladunk, és biztos, hogy a kemény munkának meglesz a gyümölcse a jövőben - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

|
A szövetség tömegesítéssel kapcsolatos céljai egyre inkább teret nyernek, évről-évre többen futsaloznak az országban, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt években megtízszereződött a versenyengedéllyel rendelkezők száma. A férfiaknál már nemcsak U21-es, hanem U19-es válogatott is pályára lép nemzetközi meccseken, közülük több játékos már bemutatkozott a felnőtt válogatottban is.

A női válogatott több barátságos mérkőzést is játszott az évben, legnagyobb sikere a csehországi Visegrádi Négyek Tornán való győzelme volt.

- Női csapatunk szépen fejlődik, a lányok bebizonyították a Visegrádi Torna megnyerésével, hogy fogékonyak a munkára. Természetesen messze van a világ elitje, de látszik, hogy a játékosok akarnak tanulni, csak gratulálni tudok az ez évi teljesítményükhöz és a hozzáállásukhoz. Utánpótlás-válogatottjaink rengeteg tapasztalatot szereztek, sokat fejlődtek ebben az évben. A játékosok többsége már az első osztályban játszik, és az sem kizárt, hogy néhányuk benne lesz az Európa-bajnoki selejtezőre utazó keretben. Amennyiben fejlődésük töretlen marad, hosszabb távon garantálva lehet a magyar futsal jövője - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

[galleryRel id="82514|Futsal 2014]


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.