Döntetlenekkel zártuk a Visegrádi Négyek Tornát
Férfi futsal   |   Archívum   |   2013. szeptember. 04., 19:02
Döntetlenekkel zártuk a Visegrádi Négyek Tornát

A négycsapatos viadal utolsó játéknapján Szlovákia volt futsalválogatottaink ellenfele Ikrényben. Felnőtt válogatottunk 3-3-mas döntetlent játszott a szlovákokkal, míg U21-es csapatunk 1-1-gyel zárt.

Az A-válogatott szlovákok elleni meccse nagy iramot hozott, mindkét csapat a győzelemre játszott, tucatnyi látványos támadást láthattak a nézők a kétszer húsz perc alatt. A magyar válogatott nagy bizonyítási vággyal próbálta megszerezni első pontját a tornán, és ezúttal háromszor is bevette az ellenfél kapuját. A Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos ETO-trió két gólt szerzett úgy, hogy Dróth jó ütemben ugratta ki Lódit, ő középre adta a labdát, az érkező Harnisch fejezte be. Eközben, persze, a szlovákok sem tétlenkedtek, a szünetben 3-1-re vezettek, a mieinknek a második félidőben sikerült döntetlenre menteniük az összecsapást.

- Még nem tudunk hatékonyan védekezni, három ajándékgólt adtunk az ellenfélnek, de helyén volt a szívük a fiúknak, és visszahozták a meccset a második félidőben. A torna számunkra egy nagyon jó felkészülés volt az ukránok elleni meccsekre, az eredmények ebben az esetben másodlagosak. Amikor még a román válogatottat irányítottam, négy gólt rúgtunk az ukránoknak öt a négy ellen, ezért is hiszek az emberelőnyös játékformában, igyekszünk minél többet gyakorolni a selejtezők előtt - mondta a spanyol szakember.

A felnőttek között Csehország lett a torna győztese, a mieink egy ponttal negyedikként zártak.

Az U21-es csapat Szabó Péter találatával vezetést szerzett ugyan a szlovákok ellen, de nem sokáig tudta megtartani előnyét, hamar egyenlítettek a vendégek. A második félidőben kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, nem is született gól, 1-1 lett a végeredmény. Szlovákia megnyerte a tornát, a magyar válogatott a második helyen végzett, míg Ragadics Krisztián 4 találattal a viadal gólkirálya lett.

- Napról napra fejlődik a csapatunk, ahogy ezt a nézők is jól megfigyelhették tornán, de még rengeteg tanulnivalónk van – fogalmazott Sito Rivera a fiatalok teljesítményéről.

Visegrádi Négyek Tornája, A-válogatottak meccse:
Magyarország–Szlovákia 3-3 (1–3)
Magyarország:
Balázs Zoltán – Harnisch Ákos, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Szeghy Szabolcs
Cserék: Tóth Gyula (kapus), Kun Gábor, Öreglaki Norbert, Bita László, Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert.
Magyar gólszerzők: Harnisch (2), Dávid

A másik mérkőzésen:
Lengyelország-Csehország 3-5

U21-es válogatottak meccse:
Magyarország-Szlovákia 1-1 (1-1)

Magyarország:
Kovács Áron - Karacs Dániel, Andorka Kristóf, Kulik Renátó, Szabó Péter
Cserék: Boldizsár Márk - Ragadics Krisztián, Horváth Szabolcs, Horváth Norbert, Érsek Róbert, Balog Szabolcs, Balazsin András.
Magyar gólszerző: Szabó Péter

A másik mérkőzésen:
Lengyelország - Csehország 2–1 (0–0)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.