Az első félidő megnyerése kevés volt a csehek ellen
Férfi futsal   |   Archívum   |   2013. szeptember. 03., 18:28
Az első félidő megnyerése kevés volt a csehek ellen

A második játéknapon Csehország volt a futsalválogatottunk ellenfele a Visegrádi Négyek Tornáján, Ikrényben.

A Visegrádi Négyek Tornája második játéknapjának első mérkőzésén a szlovák U21-es válogatott simán, 3-0-ra győzött a lengyelek ellen, majd az első napon a lengyeleket verő magyar korosztályos csapat került sorra. Ezúttal nem sikerült a pontszerzés, a cseh válogatott 5-3-ra győzött ellenünk.

Az U21-es találkozók után jöttek a felnőtt meccsek, a szlovákok lemásolták az U21-es csapat mérkőzését, 3-0-ra nyertek a lengyelek ellen, egy hajtós, nagy iramú sok szabálytalansággal tarkított mérkőzésen.

A magyar A-válogatott a lengyelektől elszenvedett 2-1-es vereség után a csehek ellen próbált javítani, és sokáig úgy tűnt, ez sikerülni is fog: az első félidőben sokkal jobban, dinamikusabban játszottunk riválisunknál. Az agresszív letámadásunkkal nem tudott mit kezdeni az ellenfél, és a játék képe az eredményben is megmutatkozott, előbb Lódi Tamás majd Harnisch Ákos volt eredményes, ezzel 2-0-s vezetéssel zárta a félidőt Sito Rivera együttese.

A második játékrészben kihagyott helyzetekkel nyitottunk, a csehek pedig kihasználták, hogy a mieink nem bírták a saját maguk diktálta óriási iramot, és előbb egy kontrából szépítettek, majd egy lepattanó labdát juttattak a kapuba. Ellenfelünk ezt követően Rábl János kiállítása után emberelőnyben szerzett gólt, majd miután lehoztuk a kapust, egy labdavesztés után kialakult a 2-4-es végeredmény.

- A hazai futsalbajnokság nem elég ehhez a színvonalhoz, a magasabb terhelés okozta fáradtság érezhető volt a játékon. Sok meccsre van szükség a fejlődéshez, mert a legjobb játékosaink is komoly hibákat vétettek, a cseh válogatott pedig jobb csapat annál, hogy ezt büntetlenül hagyja – mondta a mérkőzést követően Sito Rivera.

Visegrádi Négyek Tornája, A-válogatottak meccse:
Magyarország–Csehország 2–4 (2–0)
Magyarország:
Tóth Gyula – Rábl János, Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert. Cserék: Balázs Zoltán (kapus), Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán, Gyurcsányi Zsolt, Kun Gábor, Öreglaki Norbert, Bita László, Szeghy Szabolcs
A magyar gólszerzők: Lódi, Harnisch

A másik mérkőzésen:
Szlovákia–Lengyelország 3–0 (0–0)

U21-es válogatottak meccse:
Magyarország–Csehország 3–5 (1–3)
Magyarország:
Boldizsár Márk – Komáromi Péter, Andorka Kristóf, Kulik Renátó, Szabó Péter. Cserék: Kovács Áron (kapus), Ragadics Krisztián, Horváth Szabolcs, Horváth Norbert, Érsek Róbert, Karacs Dániel, Balog Szabolcs, Balazsin András
A magyar gólszerzők: Szabó, Horváth Sz., Ragadics

A másik mérkőzésen:
Szlovákia–Lengyelország 3–0

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.