Futsal: egy ponttal zártuk a nyitónapot a visegrádi négyek tornáján
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2018. január. 22., 19:26
Futsal: egy ponttal zártuk a nyitónapot a visegrádi négyek tornáján

Hétfőn megkezdődött a visegrádi négyek hagyományos teremtornája. A férfi A és férfi U21-es válogatottaknak kiírt viadalt január 22. és 24. között rendezik meg a debreceni Főnix Csarnokban – mindkét csapatunk címvédőként kezdte meg az küzdelmeket Csehország legjobbjai ellen. U21-es csapatunk döntetlent ért el, míg a megfiatalított A-válogatott két öngólt is vétve rendkívül balszerencsés, ám súlyos vereséget szenvedett.

A visegrádiak futsaltornáját 2003 óta rendezik meg a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák futsalválogatott részvételével, az idei a viadal tizenötödik felvonása. Először fordul elő, hogy a visegrádi országok válogatottjai közül hiányozni fog az egyik, a lengyelek A-válogatottjukkal ugyanis már a január végén kezdődő Eb-re készülnek, és nem tudták vállalni a részvételt. Beugróként egy, a lengyeleknél is magasabban rangsorolt, de az Eb-ről idén lemaradó együttes, a horvát válogatott egészíti ki a cseh, szlovák, magyar triót (az U21-es csapatok tornáján ugyanakkor ott lesznek a lengyelek is, így itt a klasszikus négyes tagjai mérik össze erejüket).

Hétfőn elsőként a magyar U21-es válogatott lépett pályára Csehország ellen 13 órától, mégpedig Cseresnyés Alex – Bognár Bálint, Pál Patrik, Sáhó Kristóf, Józsa Tamás összeállításban.

A magyar csapat kezdte jobban a mérkőzést, egy szép kényszerítő után Józsa került gólhelyzetbe, de kimaradt a helyzet. Az idő előre haladtával előbb kiegyenlítettebb lett a játék kép, majd a csehek átvették az irányítást. Ezt előbb egy kapufával jelezték, majd a 10. percben egy időkérést követő begyakorolt figurával Daniel Kasal átlövésével megszerezték a vezetést (0–1). Szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítés, de Pál veszélyes szabadrúgását fogta a cseh kapus, és az ismétlés is kimaradt, így a fordulásig már nem változott az eredmény.

A második félidő hasonló játékot hozott, mint az első, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám nem kidolgozott helyzet, hanem egy öngól változtatott az álláson: Nemec kapus talpa alatt becsorgott egy cseh hazaadás (1–1). Sajnos ellenfelünk szinte azonnal betalált a túloldalon is, ismét Daniel Kasal volt eredményes (1–2), ám a magyar fiatalok nem adták fel, és Pál Patrik jobb alsó sarokba lőtt büntetőjével egyenlítettek a 31. percben. A hajrában a győzelmet is megszerezhette volna Fehér Zsolt csapata, mikor Pál a cseh vészkapust is kicselezte, de lövése előbb a jobb, majd a bal kapufát is érintve kifelé pattant, így maradt a döntetlen.

Az első félidővel egyáltalán nem voltam megelégedve – kezdte értékelését Fehér Zsolt szövetségi edző. – Kevés helyzetet tudtunk kialakítani, hiányzott belőlünk az átütő erő, és letámadásban sem tudtunk olyan nyomást helyezni az ellenfelünkre, mint szerettük volna. A csehek veszélyesen támadtak, többször is csak a szerencse vagy Cseresnyés Alex mentett meg minket a góltól. A szünetben azonban sikerült rendezi a sorokat, átbeszélni a taktikai elemeket, és más arcát mutatta a csapat. Sokkal több labdát szereztük, megvolt a kellő agresszió a letámadásunkban, és a sok munka végül eredményre vezetett, de megdolgoztunk a szerencsénkért. A meccs végén még a győzelmet is megszerezhettük volna, de úgy gondolom, a döntetlen igazságos eredmény ez ellen a harcos, agresszív cseh csapat ellen – mondta Fehér Zsolt a mérkőzést követően az mlsz.hu-nak. 

 

A nap utolsó mérkőzésén az A-válogatott szintén Csehország ellen lépett pályára. A tavalyi tornán diadalmaskodó csapat alaposan átalakult, megfiatalodott a 2016-os szlovákiai tornához képest, az akkori tizennégyes keretből mindössze hatan tagjai az aktuális magyar csapatnak.

A csehek ellen az Alasztics Marcell – Vas Ádám, Trencsényi János, Nagy Imre, Siska Gergő összeállítású kezdőcsapat vette fel a küzdelmet. A két csapat azonnal egymásnak esett, David Drozd nagy helyzetével indult a meccs, de a túloldalon a magyar csapat is többször veszélyeztetni tudott – elsősorban Tatai József előtt adódtak lehetőségek. 

Az első félidő hajrájában Hajmási Milán szerzett erőszakosan labdát cselező ellenfelével szemben, végigrobogott a pályán, de Libor kapusban elakadt a ziccer. A lecsorgó labdát Hajmási így is középre tudta tenni, nagy kavarodás alakult ki, amelyben a kapu is elmozdult a helyéről, így végül gól nem született. 

A második félidő cseh lehetőségekkel kezdődött, de Alasztics előbb nagy bravúrral, majd magabiztosan védett egy-egy lövést. A túloldalon Klacsák kerülhetett volna ziccerbe egy szép támadás végén, de az utolsó csel nem sikerült, és szögletre mentettek a védők. A beadás után azonban nemhogy a magyar csapat szerzett volna gólt, de lefordultak a csehek, és egy sarokkal középre tett labda után Tomás Vnuk az üres kapuba lőtt (0–1).

Két perccel később szintén Vnuk volt a főszereplő: a bal oldalról lőtte középre a labdát, Klacsák becsúszva próbált menteni, ám a saját kapujába sodorta a labdát (0–2). A magyar csapat balszerencse-sorozata ezt követően is folytatódott: a cseh kapu előtt kimaradt Nagy Imre helyzete, az ellentámadásból pedig újabb öngól született, ezúttal Harnisch Ákos becsúszása után került a magyar kapuba a labda (0–3).

A magyar válogatott mindent egy lapra feltéve, kapus helyett is mezőnyjátékossal játszva megpróbált visszajönni a meccsbe, de egy labdaszerzés után a csehek szereztek újabb gólt, Resetár ívelt messziről az üres kapuba (0–4), és ez már sok volt a dekoncentrálttá váló magyar válogatottnak, amely ellen a meccs hajrájában Zaruba és Kudelka is betalált (0–6). Ekkora különbség egészen biztosan nincs a két csapat között, az öngólok nagyon megfogták a magyar csapatot, de a hibáinkat könyörtelenül kihasználó Csehország nagy különbséggel is megérdemelten nyerte a mérkőzést. 

Az első félidő döntetlennel zárult, és a játék képével is meg lehettünk elégedve. A folytatásban azonban a megfiatalított, csapatépítés elején járó válogatott túl stresszesen futballozott. Nem az öngólok jelentették az igazi problémát, hanem hogy labdatartással nem tudtuk dominálni a mérkőzést, és a csehek sokszor kerültek 6-7 méterre a kapunktól. A futsal nagyon gyors játék, másodpercek alatt alakulhatnak ki a helyzetek mindkét kapu előtt. A mi lehetőségeink kimaradtak, ellenfelünk viszont minden helyzetét gólra váltotta, összességében ez okozta a nagy különbséget, ami a játék képét tekintve egyértelműen túlzó és igazságtalan, de le kell vonnunk a tanulságokat, hogy újra olyan szép sikereket érhessünk el, mint két éve a debreceni csarnokban – értékelte a látottakat Sito Rivera szövetségi kapitány. 

 

Hétfői eredmények

Lengyelország U21–Szlovákia U21 1–2

Magyarország U21–Csehország U21 2–2
gól: Nemec (24., öngól), Pál (31.), illetve Kasal (10., 25.)

Horvátország–Szlovákia 1–0

Magyarország–Csehország 0–6
gól: Vnuk (22.), Klacsák (öngól, 24.), Harnisch (öngól, 28.), Resetár (32.), Zaruba (35.), Kudelka (37.)


A Visegrádi Négyek Tornájának további programja:

Január 23.:

Lengyelország U21-Csehország U21, 10.30
Szlovákia U21-Magyarország U21, 13.00
Csehország-Horvátország, 15.30
Szlovákia-Magyarország, 18.00

Január 24.:

Csehország U21-Szlovákia U21, 10.30
Magyarország U21-Lengyelország U21, 13.00
Csehország-Szlovákia, 15.30
Magyarország-Horvátország, 18.00


Az A-válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (ETO FC)
Mezei Dávid (Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (ETO FC)
Klacsák Bence (ETO FC) 
Vas Ádám (ETO FC) 
Gál István (Berettyóújfalu)
Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (DFDSE)
Hosszú Ádám (DFDSE)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Sánta Attila (Nyírgyulaj)
Hajmási Milán (Haladás)
Tatai József (Veszprém)
Harnisch Ákos (Bőny)

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Cseresnyés Alex (DFDSE)
Vámosi Marcell (Ferencváros)
Faragó Ádám (Debrecen)

Mezőnyjátékosok:

Bognár Bálint (ETO FC)
Szűcs Ádám (ETO FC)
Sáhó Kristóf (ETO FC)
Horváth Benedek (Ferencváros)
Pál Patrik (DFDSE)
Fekete Olivér (Aramis)
Nehéz Krisztián (Csömör)
Józsa Tamás (Csömör)
Víz Fülöp (Csömör)
Sipos Gergő (Haladás)
Gémesi Áron (Dunakeszi)
Mányi Domonkos (TF)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján
Döntetlent játszottunk a svédekkel Somorján

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...

Vereséggel kezdtünk Szlovákiában
Meccsbeszámoló
Kétgólos vereséggel zártuk a szlovákiai tornát

Férfi futsalválogatottunk fordulatos első félidőt követően a szünetben 2-2-re állt a svédek ellen, és a fordulás után már nem változott az ...