Férfi futsalosaink 2–2-es döntetlen játszottak Szlovákia ellen felkészülési mérkőzésen. A találkozó elején a mieink kerültek előnybe, a hazai csapat azonban hamarosan egyenlített, majd a vezetést is átvette. A második játékrészben aztán sikerült egyenlítenünk, sőt a győzelemhez is közel jártunk.
Szlovákia ellen játszott felkészülési mérkőzést férfi futsalválogatottunk Lévában. A sikeres januári Európa-bajnokságot követen először lépett pályára Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese.
Jól kezdtük a mérkőzést, csapatunk a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, de Szalmás lövése a kapufán csattant. Két perccel később már nem hibáztunk: egy szélen felépített sokpasszos támadás végén Rábl juttatta Rutai passzát a kapuba (0–1)! Ellenfelünk aztán a 9. percben Sevcik révén egalizált (1–1).
A gólra Rutai hatalmas helyzettel reagált, egy szlovák védő az utolsó pillanatban, centikkel a gólvonal elől mentett. Negyedóra játék után ismét mi veszélyeztettünk, Dorogi lőtt a keresztlécre Rábl passzából. Hamarosan mégis ellenfelünk vette át a vezetést, a 18. percben Smericka talált be
A fordulást követően, a második félidő 5. percében Győri megsérült, így nélküle kellett folytatnunk a találkozót. A 30. percben Juhász Donát a kapuval szemben kapta meg a labdát, amit zavartalanul lőtt a szlovák hálóba (2–2). A 37. percben Szabó Lajos hatalmas ziccert hagyott ki, a találkozó így 2–2-es döntetlennel ért véget.
– Két gólt sikerült szereznünk a mai mérkőzésen, de ennél jóval többre lett volna lehetőségünk a helyzeteink száma alapján. Védekezésben és támadásban is jól teljestett a csapat. Ebből fakadóan részben elégedett vagyok a mai játékunkkal. Ugyanakkor a két kapott gólt a szlovákok olyan megoldásból szerezték, amelyről tudtuk, hogy alkalmazni fogják, és fel is voltunk rá készülve, vagyis elkerülhetőek lettek volna – nyilatkozta a találkozót követően Sergio Mullor szövetségi kapitány.
A két válogatott április 14-én, Esztergomban ismét megmérkőzik egymással. A találkozóra belépőt a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet vásárolni, 1500 forintos egységáron.
Szlovákia–Magyarország 2–2 (2–1)
Magyarország: Gémesi Gergő – Dorogi Benjamin Alex, Rafael Henrique da Silva, Bartha Sándor Balázs, Rábl János Cserék: Alasztics Marcell – Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fekete Márk, Szabó Lajos Mátyás, Szalmás Zoltán, Tóth Attila, Rutai Balázs, Suscsák Máté János, Győri Balázs, Lux Bence Gábor, Juhász Donát.
A felnőtt csapat előtt vasárnap az U21-es futsalosaink is megmérkőztek a szlovákokkal és jó játékkal ugyan, de 3–2-s vereséget szenvedtek.
Címkék:
Kapcsolódó hírek
Sergio Mullor szövetségi kapitány kihirdette a két áprilisi mérkőzésre készülő válogatott keretét, az esztergomi találkozóra már elérhetők a belépők.
Sergio Mullor szövetségi kapitány kihirdette a két áprilisi mérkőzésre készülő válogatott keretét, az esztergomi találkozóra már elérhetők a belépők.