Vladimír Šmicer nemcsak a kilencvenes években berobbant cseh aranygeneráció kiemelkedő játékosa, hanem egyben a cseh(szlovák) labdarúgás történetének egyik legjobb futballistája is. Hazai profi karrierjét a Slaviában töltötte, majd az ezüstéremmel zárt 1996-os Európa-bajnokság után külföldre szerződött, a francia Lens (1996–1999), az angol Liverpool FC (1999–2005), majd a Girondins Bordeaux (2005–2007) támadó középpályása volt. Klubkarrierje legnagyobb sikere a Liverpoollal nyert 2005-ös Bajnokok Ligája-elsőség az isztambuli, AC Milan elleni döntőben, ami utolsó találkozója volt a Vörösök mezében. Noha Rafa Benítez már a döntő előtt, „születésnapi ajándékként” közölte vele, hogy nem kap új szerződést, a sérült Harry Kewell helyére beálló cseh játékos élete egyik meccsét játszotta. Gólt lőtt a rendes játékidőben, s ő rúgta be a Liverpool utolsó tizenegyesét a megnyert szétlövésben. Šmicer nyolcvanszoros cseh válogatott, visszavonulása óta a nemzeti csapat menedzsere. Az egykori kiváló középpályás a cseh válogatott keddi edzése után örömmel állt az mlsz.hu rendelkezésére egy rövid interjú erejéig.

- Milyen érzés, hogy hosszú évekig tartó sikeres profi karrier után immár stábtagként, amolyan külső szemlélőként jár a válogatottal meccsekre?
- Azt már régen megszoktam, hogy rendszeresen más-más stadionokban veszek részt edzéseken, az viszont még ma is furcsa kissé, hogy míg a játékosok kimennek a pályára, én maradok az oldalvonal mellett, és onnan figyelem őket. Egy labdarúgó számára az a legnagyobb ünnep, ha futballozhat, de el kell fogadni, hogy a pályán már nem tudok segíteni. Igyekszem stábtagként minél jobban helytállni, szerencsére azért itt is vannak kihívások, hiszen egészen más képességekre van szükség ehhez a feladatkörhöz, mint amiket focistaként megszereztem. Közhely, de igaz, hogy nem feltétlenül a legjobb játékosokból válnak a legjobb futballszakemberek, én viszont azon dolgozom, hogy új feladatkörömben minél nagyobb segítségére legyek a válogatottnak, és minél eredményesebb legyen velem a csapat.

- Apropó, eredményesség. Az elmúlt időszak nem a jó eredmények kapcsán maradhatott emlékezetes a cseh válogatott számára, olyannyira, hogy a következő, örmények elleni vb-selejtezőn már nem fér bele egy újabb pontvesztés...
- Ilyen a futball. Tavaly, a magyar válogatott elleni vereség után egy kimondottan sikeres Európa-bajnokságot zártunk, majd jött egy újabb hullámvölgy. Az a dolgunk, hogy olyan csapatot építsünk, amely jól szerepel a tétmérkőzéseken, ennek érdekében az elmúlt egy évben új futballistákat építettünk be a csapatba, és a játékunkban is van néhány újdonság. A változások időszakát éljük, bízom benne, hogy az őszi vb-selejtezőkre összeáll a csapat.

- Mit vár a szerdai mérkőzéstől? Mi a véleménye a magyar válogatottról?
- Tavaly Prágában kikaptunk, az a meccs megmutatta Egervári Sándor együttesének erősségét. Nem becsülöm le a barátságos mérkőzések fontosságát, de számunkra most a soros vb-selejtező a legfontosabb. A magyarok elleni meccs egy főpróba, még ha igen nehéznek ígérkező főpróba is.

- Játékosként milyen élményeket szerzett a magyar labdarúgásról?
- Furcsa, hogy bár a két ország egy régióban található, szinte szomszédoknak számítunk (Vladimír Šmicer egyszeres csehszlovák válogatott is, pályafutása elején tehát valóban szomszédként játszhattunk volna ellene - a szerk.), mégis csak egyszer léptem pályára a magyar válogatott ellen. Akkor Cipruson volt a meccsünk, ha jól tudom, éppen azon a tornán debütált a csapatukban Gera Zoltán, aki később szép karriert futott be Angliában. A magyarokkal való találkozásaim tehát meglehetősen ritkák voltak a pályán, kevés élményt szereztem a labdarúgásukkal kapcsolatban, ilyen értelemben még inkább várom a szerdai mérkőzésünket.