Az 1954-es világbajnokságot a lehető legkönnyebb ellenféllel szemben, a simánál is simább győzelemmel kezdte a magyar válogatott: 9:0 Dél-Korea válogatottja ellen. Az 1982-es, Salvadort elleni 10-1-ig ez volt a vb-történet rekordgyőzelme a mi, s egyik rekord-győzelme a nemzetközi labdarúgásban. Sebes Gusztáv Zürichben a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Szojka – Budai II, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor tizenegyet játszatta. Kocsis Sándor mesterhármast szerzett, Puskás Ferenc és Palotás Péter két-két, Lantos Mihály és Czibor Zoltán egy-egy gólt szerzett. 'A koreaiak ellen kezdtük a világbajnokságot, 9:0-ra intéztük el őket. Pedig előtte az égvilágon semmit sem tudtunk róluk. Akkor még a dél-koreaiak abszolút kezdőnek számítottak a nemzetközi mezőnyben s az az igazság, hogy semmi esélyük sem volt ellenünk' – emlékezett a mérkőzés 40. évfordulóján Puskás Ferenc. Annak ellenére, hogy már egy évvel korábban véget ért a koreai háború, nem volt polgári – vagyis civil – légiforgalom 'kifelé' az országból. A válogatott hat napig (!) utazott teherautón, vasúton, hajón, majd végül repülôgépen Svájcba, hogy részt tudjon venni a világbajnokságon. A csapat egyik fele például Tokióból amerikai katonai gépen tette meg az utat – az anekdoták szerint a nagydarab jenkikre 'szabott' ülésekben szinte elvesztek a kicsiny koreaiak, legöbbjük lába le sem ért a földre, úgy lógázták mint a gyerekek. S a pályán is úgy festettek az Aranycsapat sztárjai között.

Négy évvel később a csoportban kialakult pontegyenlőség miatt újra megmérkőzésött a svédországi világbajnokságon a magyar válogatott Walesszel. A szovjet Nyikolaj Latisev vezette a mérkőzést, aki négy évvel később, Chilében, a csehszlovákok elleni, ugyancsak balul sikerült mérkőzésünket is dirigálta. A magyar csapat a Grosics – Mátrai, Sipos, Sárosi – Bozsik, Kotász – Budai, Bencsics, Bundzsák, Tichy, Fenyvesi összeállításban játszott. A sorozatban a harmadik vb-mérkőzésen is gólt szerző Tichy Lajos a 33. percben vezetéshez juttatta a magyar válogatottat, Ivor Allchurch az 56. percben kiegyenlített. A 77. percben történt a baj: Grosics Gyula és Sárosi László meg nem értését kihasználva a walesi Medwin elcsípte a labdát, s a hálóba lőtt. A hátralévő 13 percben már nem tudott egyenlíteni Baróti Lajos válogatottja. A svédországban élő Markos Imre, az egykori vb-szereplő jobbszélső kemény kritikával illette az utódokat: 'Ezt a mérkőzést művészet volt elveszíteni. Még sohasem láttam ilyen primitíven játszó magyar csapatot.'

Hat évvel később, 1964-ben a spanyolok elleni Európa-bajnoki (az akkori elnevezés szerint Nemzetek Kupája-) elődöntőben még együtt játszott a stockholmi csapat közel fele. Mátrai Sándor, Sárosi László, Sipos Ferenc, Tichy Lajos és Fenyvesi Máté is szerepelt a Bernabéuban. Baróti Lajos az 1962-es világbajnokságon ötödik, négy évvel később hatodik helyen zárt csapata ezen a tornán is igazolta: kilábalt az Aranycsapat kiöregedését követő hullámvölgyből. Remek meccset vívott a klubtornákon rendre vitézkedő spanyolokkal, s csak hosszabbításban maradt alul, 2:1-re kikapva. Szentmihályi Antal élete egyik legnagyobb napja volt ez, csodálatos védések sorozatát mutatta be. De jól játszott a Mátrai, Mészöly, Sipos, Sárosi felállítású védelem is. A középpályások közül a fáradhatatlan Nagy István tűnt ki, Komora Imre viszont nem nagyon bírt a spanyolok első számú csillagával, Luis Suárezzel. A csatársorban Bene Ferenc volt a legaktívabb (ő egyenlítette ki a 85. percben Pereda a 35. percben született vezető gólját), Fenyvesi Máté megfelelt, míg a selejtezőkön remek formát mutatott Albert, Tichy kettős passzívabb volt a szokottnál – a korabeli sajtó értékelése szerint. Bene később maga azt mesélte, nem tudja megbocsátani, hogy háromszor is hibázott, mikor már csak Iríbarral állt szemben. Még így is lett volna esély a döntőbe jutásra, ám a 113. percben a Real Madrid szélsője, Amancio belőtte a házigazdákat üdvözítő találatot. A vereség után, három nappal később a bronzéremért játszhatott a csapat – s ha nem is könnyen, ismét 120 perces mérkőzésen, legyőzte a dánokat.

1972-ben is bejutott a magyar válogatott az Európa-bajnokság nyolcasdöntőjébe. Ismét kikapott az elődöntőben (a kontinensbajnokságok történetét nézve mumusnak nevezhető szovjet csapattól), majd a bronzéremért a belgákkal mérkőzött. A házigazda ellen Liége-ben játszott a Géczi István – Fábián Tibor, Páncsics Miklós, Bálint László, Juhász Péter – Juhász István, Albert Flórián Kű Lajos – Kozma Mihály, Dunai II Antal, Zámbó Sándor (Szűcs Lajos) összeállítású magyar gárda. Legalábbis húsz percig… Utána két, meglehetősen súlyos védelmi hiba után Raymond Goethals legényei biztos előnyt szereztek (a második különösen fura szituációból esett: Géczi István és Páncsics Miklós egymásra várt, miközben a kapus elengedte a labdát, melyet az éppen ezen a találkozón rekorderválogatottá előlépő Paul Van Himst kényelmesen pofozott a hálóba), s utána már hiába rohant a meggypiros mezes magyar gárda az eredmény után. Kű Lajos ugyan lezárta az egy éve tartó 'büntetőmizériát' – de a harmadik helyet a belgák szerezték meg. Akkor mindenki kesergett, s okkal emlegette, hogy mindkét ellenféllel szemben reális esélye volt a győzelemre Illovszky Rudolf csapatának. Ebből is kivehető: még Európa elitjéhez tartozott a magyar csapat.

1982-ben talán már nem tartozott a legszűkebb elithez, de még világbajnoki résztvevő volt. A Salvador elleni 10-1-es győzelem után azonban nagyon nehéz feladatot kapott: a vb-cím védője, az 1978-as csapathoz képest Diego Maradonával még tovább erősödött argentinok ellen kellett játszania. Mészöly Kálmán a Mészáros Ferenc – Martos Győző (Fazekas László), Bálint László, Garaba Imre, Tóth József – Sallai Sándor, Nyilasi Tibor, Rab Tibor, Varga József – Kiss László (Szentes Lázár) és Pölöskei Gábor alkotta csapatot játszatta, mint a névsorból kiderül, alaposan megerősítette a védelmet. Az Alicantéban játszott találkozón Diego Maradona szinte egymaga megverte a magyar csapatot, noha a társai közül, például, Daniel Bertoni, Osvaldo Ardiles, vagy Mario Kempes sem játszott rosszul. Mészöly Kálmán a következőket mondta a mérkőzés után: 'Ha négy csatárral játszottunk volna, és esetleg úgy is négy gólt kapunk, akkor mindenki azt mondaná: miért nem erősítettem meg a védelmet? Az igazság az: a kluboknál elblicceljük a komoly felkészülést, nem hozunk semmi újat, s a legjobb játékosok sem törik magukat, hogy nemzetközi szinten futballozzanak. Szerintem már az is csoda volt, hogy idáig eljutottunk, és ne felejtsük el azt sem: Angliától a selejtezőkön kétszer is vereséget szenvedtünk.' Keserű szavaiból nem következik: akkor még volt javítási lehetőség, meg kellett volna nyerni a belgák elleni, utolsó csoportmérkőzést.