Válogatottsági rekordere nélkül érkezett Andorra
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. november. 13., 14:12
Válogatottsági rekordere nélkül érkezett Andorra

A világranglista 203. helyén álló andorrai válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a Groupama Arénában, a vasárnapi világbajnoki selejtezőn.

A két válogatott eddig kétszer találkozott egymással, a 2014-es, brazíliai Mundial selejtezőin. Az idegenbeli találkozón 5–0-ra, a hazain 2–0-ra nyert a magyar legénység. Andorrában Egervári Sándor dirigálta a válogatottat, Juhász Roland, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Priskin Tamás és Koman Vladimir szerezték a gólokat, a mostani kerettagok közül Dzsudzsák Balázs, Németh Krisztián és Elek Ákos játszott még. Budapesten Csábi József vezette a csapatot megbízott szövetségi kapitányként, Nemanja Nikolics szerezte meg a vezetést, a mostani mérkőzésről majd eltiltása miatt hiányzó Ildefons Lima öngóljával alakult ki a 2–0-s végeredmény.

2016-ban ez lesz az andorraiak hetedik mérkőzése, az azeriek elleni, májusi, Ausztriában elért döntetlen mellett mindegyiket elveszítették. Márciusban (Máltán) Moldova, aztán júniusban Tallinnban Észtország, szeptemberben Lettország, októberben pedig Portugália és Svájc győzte le. Jesús „Koldo” Álvarez legénysége mindössze egy gólt szerzett idén, mégis a legutóbbi meccsen, Svájc ellen. Az andorrai válogatott a története során 95 tétmérkőzést (értsd: világ- vagy Európa-bajnoki selejtezőt) vívott, ezek közül csupán hármat nem veszített el. Mindegyiket a 2006-os vb selejtezőin, amikor négy pontot szerzett Macedónia, s egyet Finnország ellen. A macedónok elleni döntetlen az egyetlen pontszerzése tétmérkőzésen, vendégként.

A 42 éves szövetségi kapitány 1998 és 2009 között 78-szor védte az andorrai válogatott kapuját (noha csúcstartóként vonult vissza, azóta már négy mezőnyjátékos megelőzi), 2010 óta pedig ő irányítja a Tricolorsnak becézett gárdát.

Nem játszhat a Groupama Arénában a válogatottsági rekorder, a 103 mérkőzést maga mögött tudó Ildefons Lima, s kimaradt az októberi selejtezőkön szerepeltek közül Marc Rebés is. A bő keretbe a legtöbb játékost, tízet az FC Andorra ad. Noha van a miniállamnak önálló bajnoksága (nyolc csapat szerepel a legmagasabb osztályban), a legerősebb ottani klub nem abban, hanem a spanyol bajnoki piramisban, az ötödik osztálynak megfelelő Primera Catalanában szerepel. A liga legerősebb alakulata az FC Santa Coloma, amely a legutóbbi három bajnokságot kivétel nélkül megnyerte.

Kétségtelen, hogy az andorrai válogatottban kevesebb a változás, mint a magyarban. Jó példa erre, hogy a 2013-as, budapesti mérkőzésre készülő keretből tizenhatan (!) szerepeltek Koldo Álvarez a mostani találkozóra összeállított bő keretében!

Két játékost érdemes kiemelni a mostani névsorból: Max Llovera egy spanyol harmadik ligás klub (Lleida) tagja. Marc Valés, az egyetlen igazi légiós hajdanán a Real Madrid C csapatában szerepelt, majd játszott a Zaragoza B csapatában is. Idén Seinäjokiban, a 2015-ös finn bajnok, idén kupagyőztes SJK-ban futballozik.

Az andorrai keret

Kapusok: Josep Antoni Gomes (Illescas), Fernando Pol (FC Andorra), Victor Silverio (FC Andorra)

Védők: Emili Garcia (FC Andorra), Txus Rubio (UE Santa Coloma), Max Llovera (Lleida), Adri Rodrigues (CD Quintanar del Rey), Jordi Rubio (UE Santa Coloma), Moises San Nicolas (Lusitans), Marc Garcia (Manlleu)

Középpályások: Cristian Martinez (FC Andorra), Jordi Aláez (FC Andorra), Victor Hugo Moreira (FC Andorra), Marc Pujol (FC Andorra), Marcio Vieira (Atletico Monzón), Marc Vales (SJK), Marc Ferré (FC Andorra), Edu Peppe (FC Andorra), Victor Rodriguez (FC Santa Coloma)

Támadók: Ludovic Clemente (FC Andorra), Sebas Gómez (Sant Julia), Alex Martinez (FC Andorra), Gabi Riera (FC Santa Coloma), Juli Sanchez (FC Andorra)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...