Újra együtt a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2010. március. 01., 19:01
Újra együtt a válogatott

Hétfőn délután az MLSZ telki edzőcentrumában jelentős médiaérdeklődés mellett került sor az Oroszország elleni barátságos mérkőzésre (szerda, Győr, 19.30, Sport1) készülő válogatottunk találkozójára, Erwin Koeman szövetségi kapitány sajtótájékoztatójára, majd az azt követő több mint egyórás, az újságírók számára nyilvános edzésre. Az orosz nemzeti együttes tagjai kedd délután érkeznek meg Telkibe, ahol Guus Hiddink 18 órától tart sajtónyilvános tréninget játékosainak.

A találkozón megjelent Dzsudzsák Balázs is, ám a PSV szélsője vasárnapi sérülése miatt biztosan nem léphet pályára szerdán, ezért el is hagyta az edzőtábort. Mint dr. Knoll Zsolt csapatorvos elmondta, Dzsudzsákon kívül mindenki egészséges, Gyepes Gábornak ugyan kissé fáj a háta, de ez aligha lesz akadálya a védő játékának.

Dzsudzsák helyett a győri Koltai Tamás csatlakozott a többiekhez, az egyszeres válogatott játékos elmondta, hétfő délelőtt teljesen váratlanul érte Erwin Koeman meghívása, de természetesen nagy örömmel áll a kapitány rendelkezésére.

Juhász Roland csapatkapitányként társai nevében is beszélt, amikor kijelentette: jó, hogy hosszú idő után ismét együtt van a válogatott, és szerdán erős ellenféllel mérkőzhet meg. Az Anderlecht védője biztos abban, hogy a játékosok motivációja a lehető legnagyobb, és reméli, hogy együttesünk jó eredménnyel kezdi majd az évet.

Erwin Koeman sajtótájékoztatóján elárulta, hogy szándékosan kért erős ellenfeleket az Eb-selejtezősorozat előtti felkészülési mérkőzésekre, hiszen csakis ilyen találkozókon lehet lemérni, hol is tart valójában a válogatott.

- Négy előkészületi meccset játszunk a tétmérkőzések előtt, és mindjárt az első, a szerdai, oroszok elleni is komoly erőpróba lesz - mondta a szakember. - Célunk az, hogy a második helyen végezzünk csoportunkban, és ennek elérése érdekében egyénileg, és csapatként is a lehető legtöbbet kell kihoznunk magunkból. A kreativitással, a technikai képességekkel nincs probléma, de mentálisan még erősebbnek kell lennünk, mert ahhoz, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, a puszta tehetség nem elég. A svéd, a finn és a magyar válogatott között nincs nagy különbség, ha céltudatosan dolgozunk, elérhetjük a második helyet.

Egy, a Gera Zoltán esetleges visszatérését firtató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Dánia elleni mérkőzés előtt a játékos saját döntésére hagyta el a válogatott edzőtáborát, ezért úgy érzi, az első lépést Gerának kell megtennie.

Szóba került a Soproni Liga is, és az általa a hétvégén látott mérkőzések kapcsán elmondta: kétségkívül jót tett a bajnokságnak, hogy néhány klub anyagi helyzete stabilizálódott, ez mindenképpen előrelépést jelenthet, ám játékosainknak fizikálisan még javulniuk kell ahhoz, hogy a nemzetközi szinthez mérhessük a hazai pontvadászatot.

A sajtótájékoztató után sor került válogatottunk első idei edzésére, amelyen Gyepes Gáboron kívül a keret valamennyi tagja részt vett.

Szerdai ellenfeleink kedden délután érkeznek meg Telkibe, ahol 18 órakor kezdődő tréningjük az orosz szövetség tájékoztatása szerint végig sajtónyilvános lesz, majd a foglalkozás után valószínűleg egyéni interjúk készítésére is lehetőség nyílik.

Kora délután egy gálameccsre is sor kerül: 14. 30-kor a magyar és az orosz színészválogatott méri össze tudását a telki edzőközpontban.


A válogatott kerete

Kapusok:


Fülöp Márton (Sunderland AFC)
Király Gábor (1860 München)

Védők:

Szélesi Zoltán (DVSC-TEVA)
Bodnár László (DVSC-TEVA)
Gyepes Gábor (Cardiff City)
Juhász Roland (RSC Anderlecht)
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Bodor Boldizsár (Roda JC Kerkrade)
Horváth Gábor (Videoton FC)

Középpályások:

Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)
Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár)
Koltai Tamás (Győri ETO)
Dárdai Pál (Hertha BSC)
Tőzsér Dániel (Racing Genk)
Buzsáky Ákos (Queen's Park Rangers)

Támadók:

Rudolf Gergely (DVSC-TEVA)
Torghelle Sándor (Augsburg 1907)
Szalai Ádám (Mainz)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...