Újabb változások a válogatott keretében
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2010. május. 25., 12:45
Újabb változások a válogatott keretében

Erwin Koeman szövetségi kapitány újabb cserét volt kénytelen eszközölni a magyar válogatott keretében, miután kedden biztossá vált, hogy sérülése miatt sem Dárdai Pál, sem Nagy Dániel nem léphet pályára a németek és a hollandok elleni felkészülési mérkőzéseken. A két kieső játékos helyére egy futballista érkezett a csapatba, Elek Ákos, a Videoton FC labdarúgója kapott meghívót az utolsó pillanatban.

Múlt héten Buzsáky Ákos került ki sérülése miatt a válogatott keretből, míg kedden délelőtt véglegessé vált, hogy Dárdai Pál és Nagy Dániel is kénytelen kihagyni a csapatunk előtt álló két megmérettetést. Erwin Koeman újonc futballistát hívott be a keretbe, Elek Ákos, a Videoton FC középpályása csatlakozott a nemzeti együtteshez, ami azt jelenti, hogy válogatottunk 20 fővel készül a két találkozóra.

A mieink május 29-én, a Puskás Ferenc Stadionban lépnek pályára Németország ellen, egy héttel később, június 5-én pedig Amszterdamban Hollandia lesz az ellenfél.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...