Új mezek a játékvezetőknek és a válogatottnak
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. április. 04., 12:23
Új mezek a játékvezetőknek és a válogatottnak

A pénteki Újpest-Ferencváros rangadón viselik először a hazai labdarúgó-játékvezetők az új adidas szerelést.

Kassai Viktor FIFA-bíró a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy Farkas Ádám segítőivel együtt abban a szerelésben fut majd ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére, amelyet a nyári, brazíliai világbajnokság játékvezetői is viselni fognak. A hétvégén már nemcsak az NB I-ben, hanem az NB II-ben és az NB III-ban, valamint a futsalbajnokság legfelső két osztályában is ugyanezt a szerelést húzzák magukra a bírók.

Az új szerelésben a játékvezetők nadrágja és sportszára egységesen tengerészkék lesz, fölül pedig négyféle színárnyalatú - a tengerészkék mellett égszínkék, élénk citromsárga, valamint téglapiros - mez közül választhatnak. Kassai szerint azt még nem lehet tudni, hogy a fővárosi derbi játékvezetői pontosan melyiket használják.

"Ez attól függ, hogy az Újpest és a Ferencváros mezőnyjátékosai és a két kapus milyen mezt viselnek majd. A lényeg, hogy a játékvezetők jól megkülönböztethetőek legyenek a játékosoktól" - jelentette ki a legismertebb magyar FIFA-bíró, aki hozzátette: a hétvégétől már több mint 200 aktív játékvezető viseli majd az új szerelést, a távlati cél pedig az, hogy a megyei osztályokban közreműködő bírókkal együtt mind a 3500 játékvezetője is ebben az egységes szerelésben vezessen majd.

DSC_9445|

Császári Attila, az adidas Budapest Kft. marketing igazgatója elmondta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön is az ő szerelésükben játszik. Ennek megfelelően Pintér Attila szövetségi kapitány csapata a hazai mérkőzéseken meggypiros mezben, fehér nadrágban, valamint zöld sportszárban, idegenben pedig tiszta fehérben lép pályára.

Pfeifer Katalin, az MLSZ marketingvezetője kiemelte, hogy a szövetségnek 2016 végéig szóló megállapodása van az adidasszal, amelynek értelmében minden korosztályú válogatott a világvezető sportszergyártó cég termékeit viseli. Hozzátette: nagy hiányt pótoltak azzal, amikor külföldi mintára tavaly bevezették a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos szurkolói mezét. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szurkolói mez a kívánt játékos nevével feliratozva 7 990, a válogatott tagjai által viselt eredeti felső pedig 19 900 forintért vásárolható meg a sportszergyártó cég üzleteiben, valamint az MLSZ webshopjában.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...