Tiszta fejjel kell pályára lépni kedden
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. október. 14., 14:50
Tiszta fejjel kell pályára lépni kedden

Csábi József az Andorra elleni keddi vb-selejtező előtt Telkiben tartott sajtótájékoztatót.

Egervári Sándor pénteki lemondása után az Andorra elleni keddi mérkőzésre Csábi Józsefet nevezték ki a válogatott szakvezetőjévé. A szakvezető hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: mély sebeket ütött a játékosok és a stáb lelkén az amszterdami meccs, de kedd estére ki kell jönni a gödörből, és le kell győzni az andorraiakat.

- Tiszta fejű emberekre van szükségem, nem szabad foglalkoznunk az amszterdami mérkőzéssel - mondta a szakvezető. - Még mindig van esély a második hely megszerzésére, amit meg kell ragadnunk, a végsőkig küzdeni kell érte. Andorra nagyon stabil csapat, de meg lehet őket törni, törekednünk kell arra, hogy minél több gólt szerezzünk. Természetesen mindenkin érződik még a pénteki találkozó hatása, de próbálunk függetlenedni tőle. Olyan szintre szeretnénk juttatni a csapatot szellemileg, hogy egy nagy különbségű győzelmet arassunk. A kezdőcsapat összeállításában sok mindent figyelembe fogok venni, biztosan lesz változás a pénteki mérkőzéshez képest.

A sajtótájékoztatón részt vett Szalai Ádám is, aki pénteken betegsége miatt nem játszott Amszterdamban, kedden azonban ott lehet az együttesben. A Schalkében futballozó támadó elmondta: a magyar válogatottal szemben túlzottak az elvárások, olyan terveket szövünk, olyan célokat tűzünk ki, amik jelenleg nem reálisak.

- Nem tudok mondani olyan játékost, aki az elmúlt években európai topligában futballozott volna, nem tudok olyan fiatal tehetséget, aki európai topligába igazolt volna, nincs olyan magyar klubcsapat, mely rendre helytállna az európai kupákban - fogalmazott Szalai. - Csak akkor leszünk jók, ha a játékosok topkluboknál futballoznak majd, és ugyanazt a teljesítményt áthozzák a válogatotthoz. Nem reális és nem lehet tőlünk elvárni, hogy felvegyük a harcot a hollandokkal vagy a románokkal. A tehetségek kineveléséből fog élni a magyar válogatott, amihez szakértő, hozzáértő emberek kellenek, olyanok, akik tudják, hogyan épül fel egy csapat, hogyan kell mentálisan és fizikailag felkészíteni a játékosokat. A jelenleg rendelkezésre álló játékosállomány mellett olyan szövetségi kapitányra van szükség, aki reggeltől estig a fejünkbe veri a profi futballt. Ezeket a kritikákat elmondtam korábban Csányi Sándornak is, akitől pozitív reakciókat kaptam, de az nem elvárható, hogy három év alatt ez megváltozzon. Ezek a játékosok alkották már három éve is a keretet, nem lehet egyik pillanatról a másikra megújítani egy ország labdarúgását.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...