Tapasztalt légiósokkal állnak fel a finnek
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. március. 05., 10:41
Tapasztalt légiósokkal állnak fel a finnek

Húsz légiós és három otthon játszó futballista szerepel a szerdai mérkőzésre készülő finn válogatott keretében. Hat honosított játékosa van, de mindannyian már kisgyerekként Finnországba kerültek. Bemutatjuk mai ellenfelünket.

Lukáš Hrádecký
Született: 1989. 11. 24.
Klubja: Bröndby IF (dán)

A pozsonyi születésű kapus kisgyermekként került Finnországba a szüleivel. A Turun Palloseura csapatában kezdett védeni, 2006-ban már tagja volt az U19-es finn válogatottnak – addigra már megkapta az állampolgárságot. 2009-ben a dán Esbjerg bB tagja lett, majd tavaly a külföldön talán leghíresebb dán klub, a Bröndbyernes IF szerződtette. 2013-ban kupagyőztes lett az Esbjerggel. 2010. május 21-én mutatkozott be a finn A-válogatottban 15-szörös válogatott.

Niki Mäenpää
Született: 1985. 01. 23.
Klubja: VV Venlo (holland)

Az FC Kaisysi, majd a Helsingin JK nevelése 18 évesen a francia RC Lens második csapatához igazolt. 2006-ban került Hollandiába, azóta is ott él, sorrendben a Telstar, a Den Bosch, a Willem II, majd az AZ kapusa volt, 2012 óta a VV Venlo tagja. A hosszú évek alatt 51 mérkőzésen védett a holland élvonalban, mostanság is a második vonalban szerepel. A finn A-válogatottban 2008. június 2-án mutatkozott be, 19-szeres válogatott.

Henri Sillanpää
Született: 1979. 06. 04.
Klubja: Vaasan PS

A veterán kapus a Vaasan PS nevelése, majd 2001 és 2006 között az FC Kiisto, a Närpes Kraft, a TP-47 és az AC Allianssi tagja is volt. 2006 és 2010 között ismét a VPS-ben védett, aztán ő is légiósnak állt, előbb a göteborgi GAIS, majd mindössze két bajnoki erejéig a Tromsö mezét viselte. 2013-ban visszatért a VPS-hez, nagyszerű formája jutalmaként visszakerült a válogatottba. A 6-szoros válogatott kapus 2004. december 3-án debütált a nemzeti tizenegyben.

Kari Arkivuo
Született: 1983. 06. 23.
Klubja: Häcken BK (svéd)

A rutinos balhátvéd 2006-ig játszott otthon, szülővárosa, Lahti a nyolcvanas években az ország legjobbjai közé tartozó csapatában, a Kuusysiben nevelkedett. 2001 és 2006 között az FC Lahti futballistája volt. 2006 és 2008 között a norvég Sandefjord, aztán két éven át a holland Go Ahead Eagles szolgálatában állt. 2010 óta a Häcken BK tagja, 2012-ben ezüstérmes volt klubjával a svéd elitben. Harmincszoros válogatott, 2015. november 12-én debütált.

Markus Halsti
Született: 1984. 03. 19.
Klubja: FF Malmö (svéd)

Helsinkiben született, a főváros keleti részébe való Viikingit játékosa volt, aztán 2003-ban a Helsingin JK-ban, a HJK-ban futballozott a finn élvonalban. 2007-ig játszott otthon, majd egy évet a göteborgi GAIS-ban töltött, onnan igazolt át Malmöbe. Noha térdsérülése miatt nehezen lendült játékba, alapembernek számított a 2013-as bajnokcsapatban. 2008. február 6-án mutatkozott be a válogatottban, 19-szeres válogatott. Szélsőhátvédként és védekező középpályásként is bevethető.

Tero Mäntylä
Született: 1991. 04. 18.
Klubja: Ludogorec (bolgár)

A finn keret egyik újonca, az Európa Ligában nagyszerűen szereplő Ludogorec légiósa. A TP Seinäjoki nevelése, 16 éves korától az angol Portsmouth ifjúsági, majd második csapatában szerepelt. Hazatérése után az Inter Turkut erősítette, 2012-ben igazolt a Ludogorechez, amellyel immár kétszeres bolgár bajnok, egyszeres kupagyőztes.

Niklas Moisander
Született: 1985. 09. 29.
Klubja: AFC Ajax (holland)

A finnek csapatkapitánya és legjobbja 2012-ben és 2013-ban is kiérdemelte az Év játékosa címet hazájában. Ikertestvére, Henrik korábban ugyancsak szerepelt a válogatottban. Niklas Moisander 2003-ig a Turun Palloseura játékosa volt, 18 évesen Amszterdamba, az Ajaxhoz került. 2006-tól a Zwolle, majd az AZ játékosa volt, tavaly előtt visszakerült az Ajaxhoz. Az alkmaari és az amszterdami klubbal is nyert holland bajnoki címet, az Ajaxszal kupagyőztes is volt. Több mint 150 bajnokit játszott a holland élvonalban. A 38-szoros védő 2008. május 29-én mutatkozott be a finn válogatottban.

moisander|Niklas Moisander, az Ajax futballistája az elmúlt két évben az év legjobbja volt Finnországban (fotó: fifa.com)

Juhani Ojala
Született: 1989. 06. 19.
Klubja: Terek Groznij (orosz)

A VJS, majd a HJK fiókcsapata, a Klubi-04 játékosa 2009 és 2011 között két bajnoki címet nyert a Helsingin JK középhátvédjeként. 2011 és 2013 között a svájci Young Boys tagja volt, tavaly óta az orosz Premijer Ligában szereplő Terek Groznij játékosa. 2011. november 15-én mutatkozott be a finn válogatottban, a tizedik szereplésénél tart.

Sebastian Sorsa
Született: 1984. 01. 25.
Klubja: Helsingin JK

A 30 éves védő idén ünnepelte a harmadik válogatottságát Omán ellen, több éves kihagyás után került vissza a keretbe. 2004 és 2009 között a HJK játékosa volt, majd egy éven át próbálkozott Leeds Unitednél és a skót Hamilton Academicalnál. Hazatérése után visszavette a helyét a HJK_nál, amellyel az elmúlt öt évben öt bajnoki címet nyert, egyszeres kupagyőztes. 2010-ben mutatkozott be a válogatottban.

Joona Toivio
Született: 1988. 03. 10.
Klubja: FK Molde (norvég)

A HJK és a Klubi-04 egykori játékosa tizenévesen a Manchester Unitednél is járt próbajátékon, de nem kapott szerződött. A holland AZ-hez került, de az alkmaari klubban sem játszott bajnoki mérkőzésen. Kölcsönjátékosként a Telstarban játszott, majd a stockholmi Djurgården tagja lett. 2013 óta a norvég Molde játékosa. 2011 óta válogatott, immár 24 szereplést számlál.

Jere Uronen
Született: 1994. 07. 13.
Klubja: Helsingborgs IF (svéd)

A Turun Palloseura nevelése 2012-ben 18 évesen igazolt a svéd Helsingborgs IF együtteséhez. 2012. május 26-án debütált az A-válogatottban, a fin nemzeti tizenegy harmadik legfiatalabb újoncaként. Hatszoros válogatott.

Roman Eremenko
Született: 1987. 03. 19.
Klubja: Rubin Kazany (orosz)

Moszkvában született, futballista családjába. Édesapja, Alekszej Jerjomenko 1990-ben szerződött Finnországba. Mindkét fia finn válogatott futballista lett, az ifjabb Alekszej (vagy Aleksei) mostanság a skót Kilmarnock játékosa 59-szer, a négy évvel fiatalabb Roman 57-szer játszott az ottani nemzeti tizenegyben. Roman Eremenko a HJK, majd a Jaro (édesapja most ennek a klubnak az edzője) tagja volt, 2005 óta nem játszik finn klubban, volt az Udinese, a Siena, majd a Dinamo Kijev, 2011 óta pedig a Rubin Kazany játékosa. Volt már ukrán és orosz bajnok is, 2011-ben az év játékosának választották Finnországban. 2007. június 6-án játszott először a finn válogatottban.

Mehmet Hetemaj
Született: 1987. 12. 08.
Klubja: Honka

A hajdani Jugoszláviában, Koszovóban született, albán nemzetiségű családba. 1992-ben érkezett a család (benne az ugyancsak válogatott kerettag Përparim) Finnországba. A fiuk a HJK-ban kezdtek futballozni, majd Mehmet a Viikingit játékosa lett. Húszéves korában légiós lett, előbb Görögországban (Panioniosz, Thraszivoulosz), majd Olaszországban (AlbinoLeffe, Reggina) játszott. 2014 elején visszatért Finnországba, a Honkához. Háromszoros válogatott, 2009. február 4-én, Tokióban debütált.

Përparim Hetemaj
Született: 1986. 12. 12.
Klubja: Chievo (olasz)

A fivérek közül az idősebb és jobbnak tartott Përparim hasonló utat járt be. A Helsingin JK-ban kezdte a karrierjét, játszott Görögországban (AEK, Apollon Kalamariasz), Hollandiában (Twente), majd 2010-ben a Brescia játékosa lett. Klubtársa volt az olasz élvonalban Feczesin Róbert és Vass Ádám is. Ő lett a Serie A történetének első finn gólszerzője. 2011 óta a Chievo futballistája. Huszonötszörös finn válogatott, az öccsével együtt 2009 februárjában mutatkozott be.

Toni Kolehmainen
Született: 1988. 07. 20.
Klubja: Hönefoss (norvég)

A Blackburn Rovers akadémiáján nevelkedett, majd Finnországba visszatérve az OLS Oulu és az AC Oulu tagja volt. Tizenkilenc évesen a holland AZ-hez került, de nem játszott bajnoki mérkőzésen az első csapatban. hazatérése után ismét az AC Ouluban futballozott (igaz csak öt mérkőzést), majd a 2010-től a turkui Turun PS mezét viselte. 2012 óta norvégiai légiós. 2012. január 22-én góllal mutatkozott be Trinidad és Tobago ellen a finn válogatottban, nyolcszoros válogatott.

Sakari Mattila
Született: 1989. 07. 14.
Klubja: Aalesund (norvég)

Ötéves kora óta igazolt játékos, előbb a Malminkartanon PETO, majd a Pohjois-Haagan Urheilijat kölyökjátékosa volt, aztán a HJK-ban, illetve annak fiókcsapatában, a Klubi-04-ben játszott. 2009 és 2011 között az Udinese futballistája volt, de a fiuliai klub kölcsönadta előbb az Ascolinak, majd a Bellinzonának. A svájci klub aztán meg is vette, ott töltötte a 2011-2012-es szezont is. 2012 nyarán hazatért a HJK-hoz, idén januárban csatlakozott a norvég élvonalban szereplő Aalesundhoz. Újonc.

Alexander Ring
Született: 1991. 04. 09.
Klubja: Kaiserslautern (német)

Helsinkiben született, de hároméves korától a családjával Németországban, majd Belgiumban élt. A família 2008-ban tért vissza Finnországba. Gyerekként a VfL Lannesdorf volt az első klubja, majd igazolt játékosa volt az RSC Anderlechtnek és a Bayer Leverkusennek is. A hazatérés után a Helsingin JK csapatában játszott, kétszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes. Rövid ideig játszott a Klubi-04-ben és a Tampere Unitedben is 2012 elejétől a Borussia Mönchengladbach kölcsönjátékosa volt, tavaly nyár óta a Kaiserslautern tagja. Huszonkétszeres válogatott középpályás, 2011. június 7-én debütált.

Riku Riski
Született: 1989. 08. 16.
Klubja: Rosenborg BK (norvég)

Tizenhét éves korában került a Maskun Palloseura csapatából a TPS-be, ahol 21 éves koráig játszott. Azóta külföldi klubokat erősít, volt a lengyel Widzew Lódz, a svéd Örebro, majd a norvég Hönefoss szélsője, szélsőközéppályása is. Tavaly decemberben írta alá szerződését a Rosenborghoz. A tizenhatszoros válogatott játékos 2011. február 9-én esett át a tűzkeresztségen az A-válogatottban.

pukki|Teemo Pukki kulcsembere a Celticnek és a finn válogatottnak is (fotó: fifa.com) Teemu Pukki
Született: 1990. 03. 29.
Klubja: Celtic FC (skót)

Mikael Forssell távollétében az első számú finn csatár. Élete leghíresebb gólját a világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyoloknak lőtte, Gijónban, 2013. március 2-én, a bravúros 1-1-gyel véget ért vb-selejtezőn. A Kotkan TP neveltje, de 18 éves kora óta, rövid megszakítással, külföldön játszik. Viselte már a Sevilla Atlético, s egyetlen bajnoki erejéig a Sevilla mezét, aztán hazatért a Helsingin JK-hoz, 25 mérkőzésen 13 gólt szerezve hívta fel magára a Schalke figyelmét. 2011 augusztusától játszott a gelsenkircheni klubban, akadtak jó mecsei (a Hannovernek egyszer két gólt is lőtt, s ezzel a Bundesliga 1 harmadik egy mérkőzésen két gólt is szerző finn játékosa lett), meg gyengébbek is – 2013 nyarán, miután néhány hétig Szalai Ádám is a klubtársa volt, a skót Celtichez igazolt. Huszonnyolcszoros válogatott hat góllal, ő is a japánok ellen debütált, 2009. február 4-én.

Tim Sparv
Született: 1987. 02. 20.
Klubja: Greuther Fürth (német)

A 194 centi magas védekező középpályás a Norrvalla csapatában kezdte a pályafutását, majd 19 évesen a Southamptonhoz került. A Theo walcottot is soraiban tudó piros-fehérekkel bejutott az angol ifjúsági FA-kupa döntőjébe. Edzett ugyan az első csapattal is, de a rendszeres játéklehetőség reményével a svéd Halmstads BK-hoz igazolt 2007-ben. 2008-ban rövid időre hazatért, a Vaasan PS kölcsönjátékosa volt. 2010 és 2013 között a holland Groningenben futballozott, majd 2013 nyarán a német második vonalba kiesett Greuther Fürth igazolta le. Korcsmár Zsolt és Stieber Zoltán klubtársa. Ő is 2009 februárjában, a japánok ellen debütált a nemzeti tizenegyben, immár 34-szeres válogatott.

Erfan Zeneli
Született: 1986. december 28.
Klubja: Maccabi Petah Tikva (izraeli)

A Hetemaj fivérekhez hasonlóan a hajdani Jugoszláviában született, koszovói albán családba. 2005 és 2013 között a Helsingin JK játékosa volt, négyszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes. Néhány hete szerződött Izraelbe. Noha 2012-ben még arról beszélt egy interjújában, hogy szívesen lenne az albán válogatott tagja, tavaly ősszel a szlovénok ellen bemutatkozott a finnek nemzeti tizenegyében. Hatszoros válogatott. Balszélső, bal oldali középpályás.

Joel Pohjanpalo
Született: 1994. 09. 13.
Klubja: VfR Aalen (német)

A finn keret legfiatalabb tagja a háromtagú csatárkontingens leggyorsabban fejlődő futballistája. 2012-ben élete második élvonalbeli mérkőzésén három perc alatt rúgott mesterhármast az IFK Mariehamnnak, egycsapásra ismertté téve a nevét hazája futballjában. 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is bajnok volt a HJK-val, de az utóbbi idényt már nem töltötte végig otthon kölcsönjátékosként a német VfR Aalenhez igazolt. Kétszer játszott eddig csereként a finn A-válogatottban, 2012. november 24-én debütált.

Berat Sadik
Született: 1986. 09. 14.
Klubja: FC Thun (svájci)

Neki is albán nemzetiségűek a szülei, a hajdani Jugoszláviában, a mai Macedónia területén, Skopjéban született. Hároméves korában költözött a családjával Finnországba. 1992-től a Kuopion Palloseura, majd az FC Lahti tagja volt, 2008 és 2010 között az Arminia Bielefeld tagja volt, de a német klub a második évben kölcsönadta a belga Zulte Waregemnek. Hazatérése után az FC Lahti, majd 2011-ben és 2012-ben a mindkétszer bajnokként záró Helsingin JK futballistája volt. A hétszeres válogatott, Ibrahimovic-alkatú, 192 centis csatár 2013 januárja óta a svájci FC Thun tagja. 2008. május 29-én mutatkozott be a finn válogatottban.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...