Szurkolásban is múljuk fölül ellenfeleinket!
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2013. szeptember. 03., 17:17
Szurkolásban is múljuk fölül ellenfeleinket!

Az utóbbi évek talán legfontosabb mérkőzését játssza a magyar labdarúgó-válogatott pénteken este, Bukarestben. A várhatóan telt ház előtt, ötvenezer román szurkoló hangorkánját a mintegy háromezer magyar szurkoló buzdítása kell, hogy ellensúlyozza.

Nemzeti tizenegyünk minden pillanatban érezni fogja, hogy a magyar sportszerető közvélemény egy emberként áll majd a csapat mögött – köszönet ezért a Bukarestbe utazó magyar drukkereknek. Arról azonban a forró hangulatú mérkőzés legfeszültebb pillanataiban sem felejtkezhetünk meg, hogy a Románia–Magyarország selejtező mérkőzés elsősorban egy sportesemény, semmiképp sem háború!

Bárhogyan alakuljon is a mérkőzés, tudni kell, hogy a magyar labdarúgás jövője nem egy vagy két mérkőzésen, 15-20 futballista teljesítményén múlik, sokkal inkább annak a több ezer elkötelezett, következetes munkát végző szakembernek a tevékenységétől, akiknek összehangolására az MLSZ vállalkozott. Akiknek köszönhetően gyermeklabdarúgók tízezrei futballoznak országszerte, akik az elmúlt években pályák százait építették, öltözőket, létesítményeket korszerűsítettek annak érdekében, hogy a magyar válogatott tagjai rendszeresen játszhassanak a mostanihoz hasonló mérkőzéseket, egy-egy világesemény kvalifikációjáért.

Bukarestben a magyar válogatott mindent el fog követni azért, hogy sikerrel járjon a román Nemzeti Stadionban. Ehhez nagyon kell szurkolóink szívből jövő és szenvedélyes szurkolása, de még a tévénézők otthoni drukkolása is. E nélkül nehezebben sikerülhet a romániai győzelem, nehezebben érhetőek el céljaink. Ugyanakkor a válogatottal együtt arra kérjük a Szurkolókat, a sportszerűség is legyen a magyar tábor jellemzője, ebben is múljuk fölül minden mérkőzésen ellenfelünket!

Minden olyan megnyilvánulás – akár politikai tartalmú, gyűlöletkeltő esetleg rasszista –, amely megszegné az UEFA és a FIFA zéró toleranciát hirdető szabályait, súlyosan sérthetik a magyar válogatott érdekeit, veszélyeztethetik céljait. Ne feledjék, a fegyelmi szankciók között a stadionbezárás után a pontlevonás is szerepel! Érjék el viselkedésükkel, hogy a pályán küzdő játékosainknak ne kelljen aggódniuk az esetleges szankciók miatt. Hangsúlyozottan kérjük a válogatottat elkísérő szurkolóinkat, hogy semmilyen esetleges provokációnak ne üljenek fel, mindvégig lelkesen és sportszerűen szurkoljanak a magyar csapat eredményes szerepléséért!

Hajrá, magyarok!

Az MLSZ Elnöksége

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...